A kislány a társaival fogócskázott a téren összegyűlt tömegben, magasra nőtt, kockakőbe cövekelt lábakat kerülgetve, azok eget takaró árnyékában néha kicsit elveszve, tétován, majd újra és újra buzgón nekilendülve, hogy meglelje, elérje, megérinthesse barátait, akik ilyenkor siklókként csusszantak ki kezei közül, s kacagva távolodtak tőle, vissza, mélyen bele a sokadalom adta láthatatlanságba, magára hagyva őt csalódottságában. Tovább
Boldogság… morzsák
Van, hogy megelégszünk a töredékével annak, amire vágyunk. Apró morzsáival mindannak, amiről tudjuk (mert mélyünkben pontosan érezzük), hogy a teljességünket hozhatná meg, amiben pedig boldogságunk lehetősége rejlik. De mi inkább megelégszünk néhány finom morzsával. S persze, roppant mód csodálkozunk, hogy folyamatosan éhesek vagyunk. Tovább
Tükörkép-lét
Sokszor beszélek, írok arról, hogy a külvilág tükörként funkcionál belső működéseinket illetően.
Hálásak lehetünk például társunknak, gyerekünknek, szüleinknek, s ha szerencsénk van, akkor igaz barátunknak, hiszen a legtisztább (ugyanakkor legnehezebb) tükröket ők tartják elénk. Mélyükre nézve felfedhetjük lefojtott, látni nem kívánt, elutasított részeinket is, remekül tudunk tájékozódni, felfedezni, irányt váltani a segítségükkel. Tovább
