Apró változtatás elég. A változáshoz.

Például, a reggelt nem a sok éve megszokott módon, mechanikusan kezdve, mobilhoz, laptophoz nyúlva, kávé közben híreket böngészve, vagy éppen a napi teendőkön agyalogva, hanem rászánni tíz percet a jelenben létre.

Ha lehetőség van rá, akkor összeolvadva a természettel, együtt ébredezve, nyílva vele. Beleülni a reggelbe. Úgy teljesen. Vagy akár csak az ablakba, erkélyre kiállva. Ha erre nincs mód, akkor csupán megélni az itt-és-mostot azáltal, hogy nem a fejben, a gondolatok világában mozgunk, hanem figyelmünket befelé, mélységünkbe, csendünkbe irányítva, érzeteinkre fókuszálva együtt lélegzünk a létezéssel.

Pár perc… elég.

Így kezdve a reggelt az egész napunk más lesz. Bármi is zajlik körülöttünk, nyugalmas középpontunkból leszünk benne, sokkal inkább megfigyelőként, mint résztvevőként. És mégis, kizárólag így lehetséges igazán, igazian, valódian benne lenni. Ily módon kevésbé vagy egyáltalán nem hat már ránk a külvilágból érkező zavarodottság. Amikor esetleg mégis nyugtalanságot, feszültséget érzünk, akkor nincs más dolgunk, mint felidézni a napindító érzéseket. Visszairányítva figyelmünket a jelenbe.

Minden feszültségünk, nyugtalanságunk, félelmünk, zavarodottságunk mögött az elménk tevékenysége rejlik. Ezért, ha életünkben, kapcsolatainkban minőségi változást szeretnénk, akkor a lehető legkevesebbet időzzünk a fejben. Ahhoz, hogy ezt képesek legyünk megtenni, muszáj megtörnünk a vele kapcsolatos függőségünket. És, mint minden függőség esetében, itt is arra van szükség, hogy először is meglássuk, felismerjük gépiessé vált működésünket, aztán tudatosan változtassunk.

Tedd új napi rutinoddá az elmenélküliséget. Elkezdve ébredés után, napod korai óráiban. Elhagyva a gondolatok káoszát, a jelenből fakadó érzéseidre, érzeteidre, a mélyedben húzódó csendre, lelked békéjére fókuszálva. Összefolyni a pillanattal. Kezdve a reggel valódiságával. Majd ebből indulva bele napodba. Bentről, mélyből, békédből, nyugalmadból kifelé áradva.

Pár perc… elég.

Visszatalálni a zavarodott felszínről nyugalmas mélységedbe. Lényegedbe. A jelenvaló Létezésbe. Emlékeztetve magad, kisuttogva újra és újra:

ITT. VAGYOK. MOST.