Van. Az Életnek értelme. Vagyis az Élet értelmes.
Ezért hát nekem teljesen felesleges értelmesnek látszanom benne, értelmét érteni próbálnom,
de főleg és leginkább ezt kutatnom, keresnem.

Egyetlen valódi kötelességem és felelősségem van: élvezni benne létemet, játszva, dalolva,
táncolva létezni, boldogulva így, mintha minden napom nem a legutolsó, ahogy mondani
szokás, hanem az egyetlen volna. Sőt… az épp aktuális pillanatom.
Az egyetlen, amit megélhetek, s eldönthetem, hogyan teszem.

Elég hát, ha múltba nem kapaszkodva, madzagját kezemből kiengedve hagyom, hadd
legyen az méltó helyén – vagyis az elmúltat valóban magam mögött hagyva, jövőt nem nézve, azt nem látni akarva, kívánva -, elég, ha a jelen pillanataimban boldogulva élek.

Elég. Ennyi.

A lényeg, hogy emlékezzek, ne felejtsem el a lényeget. Az Élet Értelmét. Hogy boldoguljak.
Minden pillanatomban benne. Élvezzem…

:-)

(részlet a ‘JELENLÉT’ című könyvemből -> https://totheszter.info/konyv/)