Sokszor az akadályoz minket az újban való megindulásban, hogy így vagy úgy, kissé beleragadunk a múltba. Legtöbbször azzal, hogy kitörölni akarjuk, elutasítjuk, nem adjuk meg létjogosultságát sem az elmúlt helyzeteknek, sem körülményeknek, sem múltunk szereplőinek. Pedig – bármilyenek is voltak – általuk lettünk azzá, akik most vagyunk…

Van egy ‘varázsmondat’, amit ha kimondunk a múltunknak (szereplőknek, helyzeteknek, körülményeknek), akkor a jelen pillanatban találhatjuk magunkat, megszabadulva gúzsba kötöttségünktől, szabadon mozogva:

„Köszönöm, hogy voltál!”

(részlet a tótheszter: ÉLET A SZERETET FREKVENCIÁJÁN című könyvből)