Félelem nélkül… az ÚJba

Néhányan az ismeretségi körömből azzal a kritikával illettek, hogy nem veszem komolyan a jelenlegi vírushelyzetet. Pedig – ahogy egyéb helyzetekben is – távol áll tőlem a könnyelműsködés. Bár, ahogy látom, tapasztalom, a könnyedségemet gyakran össze szokták téveszteni a felelőtlenséggel. Miközben az életemet valójában a teljes felelősségvállalás mentén élem, vagyis nem okolok, hibáztatok sem körülményeket, sem embereket a kialakult létállapotaimért.

Hitem, hogy mindaz, ami életemben megjelenik, az kizárólag rajtam múlik, tőlem függ.
Most is így van ez.

Szóval mesélem: komolyan veszem a koronavírust. Mint minden fertőző betegség esetében, igyekszem megtenni mindazt, ami megtehető a lehetséges elkerülése érdekében. Betartom az előírásokat első pillanattól – nem mászkálok el itthonról, csak ha nagyon indokolt, nem találkozom családtagjaimmal, barátaimmal (bár, egyszer előfordult, mert hiányoznak a gyerekeim, unokám, de nem ölelkeztünk, szabadban időztünk), ha vásárolnunk kell, akkor egy ember teszi ezt a család számára, tartva a távolságot, kezet fertőtlenítek, higiénia területén figyelmesebb, körültekintőbb vagyok a megszokottnál is, stb. DE. Bevallom, nem viszem túlzásba. Például nem hordok maszkot. Sem az autóban, sem a boltban, itthon pedig főleg nem. Merthogy leginkább itthon maradok... :-)

Szerintem a lényeg, hogy megtegyük mindazt, amitől biztonságban érezzük magunkat és másokat. Hogy ne a félelem határozza meg a pillanatainkat. Én így. Más másképp. Fogadjuk el egymást – megéléseket, reakciókat, döntéseket. Hogy én például így veszem komolyan a vírushelyzetet.

Figyelem a híreket, a fejleményekről való tudósításokat, tájékoztatásokat. Naponta egyszer, általában napom végén.

DE.

Nem vagyok hajlandó elolvasni félelemkeltő írásokat, megosztásokat, nem tudok részt venni olyan beszélgetésekben, amik csupán és kizárólag a vírusról szólnak. Ezektől távol tartom magam.
Azonban köszönöm a jóhangulatú, vicces posztokat, és azokat is, amik az éledő természetről tudósítanak. Szerencsére egyre több ilyennel találkozom. A nevetés (a félelemmel ellentétben) erősíti az immunrendszert… csak szólok.  Nem azzal teszünk jót, ha félünk, rettegünk. Éppen ellenkezőleg.

Számos durva válsághelyzetet éltem meg utam során, és mindegyik esetében a működésemet az határozta meg, hogy arra irányítsam a fókuszomat, ami építő, ne arra, ami romboló.
Most is így van ez. Nem azt nézem, mi nincs, hanem, hogy mit tehetek.

Hiszen válsághelyzetek azért jönnek az életünkbe, hogy változtatásra bírjanak. Hogy kiseperjék a már nem működőt, s így új épülhessen a helyén. EZ VAN… most a fókuszomban. Ennek mentén élem a napjaimat.

Nem akarom, hogy írásom túl hosszú legyen, ezért most csupán egy példát osztok meg: sok év után a kialakult helyzet megadta a végső lökést ahhoz, hogy nekikezdjünk a rég tervezett kiskertünk kialakításának. Most nem foghatjuk arra, hogy nincs időnk, hiszen két hete már egyikőnknek sincs munkája – pénzünk nem sok van, de időmilliomosok lettünk. Hát akkor használjuk ki.

Városi gyerekek vagyunk, életünkben nem palántázunk, nem vetettünk magot, de a változás lényege épp ebben áll: VALAMI ÚJAT CSINÁLNI, VALAMIT MÁSKÉPP TENNI. És tesszük. Az elmúlt napokban ástunk, kapáltunk, kerítettünk, előkészítettük a földet, közben én palántákat nevelek.

Édesanyám sokat segít, telefonon osztja meg a tapasztalatait (nem a vírusról beszélgetünk, nagyokat nevetünk), hiszen ők annak idején óriási területet műveltek meg, sok családnak biztosítva így a friss gyümölcsöt, zöldséget. Én is ott voltam, feladatom is volt bőven: tele kellett tömnöm a pocakomat az éppen érő cseresznyével, málnával, egressel, eperrel, vagy épp le kellett csekkolnom, hogy megérett-e a zöldborsó… sorolhatnám a sok finomságot végeérhetetlenül.

Gondolom, mindeközben, gyerekként belém ivódott a tudás is. Hiszen most, ahogy Anyáék mesélnek, egyre több földművelési emlékem bukkan felszínre. És úgy örülök.
Boldog vagyok – ebben a nehéz időszakban –, hogy tehetek valami fontosat, értékeset, s így talán lehetőségem lesz visszaadni mindabból, amit gyerekként kaptam. Talán (ha ügyesen termesztünk) el tudjuk látni a gyerekeinket, szüleimet is friss zöldséggel (lesz spenót, sóska, saláta, répa, retek, cukkini, újhagyma, kapor, zöldbab, szárazbab), talán így segítve, hogy kevesebb fertőtlenítéssel tölthessék napjukat.
És… talán cserébe mi meg kapunk majd friss kenyeret. Édesanyám évek óta maga süti, ráadásul most Apám kikísérletezte a világ legjobb kovászát is.

Mondhatjátok most, hogy könnyű nekünk, van kertünk. ‘Könnyű’ a középső fiaméknak is, hiszen hozzánk hasonlóan veteményeznek, így ellátni igyekezve az unokámat (egy hónap múlva unokáimat).
DE.
A legidősebb fiamék a város közepén, a két négyzetméteres erkélyükön álltak neki emeletes termesztő polcot építeni… lehet így is akár.

Szóval, kérlek benneteket, hagyjátok a félelmet, és fókuszáljatok a lehetőségekre. Mert itt vannak. Elénk letéve – nekünk, értünk.

Vigyázok… vigyázzunk. Figyelek… figyeljünk.
Egymásra, magunkra.
Tegyünk, ha tehetünk, adjunk, ha adhatunk.
Most másképp, mint eddig bármikor.
Minden eddigi működéstől függetlenül.

SZABADON.
Félelem nélkül.

(ui.: Selyemfesteni egy ideje nem tudok, elfogyott az anyagom… de… lefestem a kerítést. Férjem azt mondja, azért kell, mert így ellenálló lesz a fa. Szerintem meg azért, mert így sokkal csinosabb…  )

 

Egy gondolat “Félelem nélkül… az ÚJba” bejegyzéshez

  1. “Nem azt nézem, mi nincs, hanem, hogy mit tehetek” … abban, ami van. Pontosan.
    Ezt érzem magam is, már mióta. Nem is tudom…
    De, ami eszembe jutott az írás olvasása során… pl.: Márk evangéliuma 13.-ban:
    “MERT AKINEK VAN, ANNAK ADATIK, ÉS AKINEK NINCS, ATTÓL AZ IS ELVÉTETIK, AMIJE VAN.”
    Azért írom, “például.:”, mert a ZEN tanításban is e gondolat magvacska éppúgy benne van. És előbb találkoztam a ZEN-ben e gondolattal, mint a Jézusi tanításban, melynek szélesebb körű irodalmában persze könnyebb keresni és abból idézni. Őszintén szólva… eleinte Koan rejtvénynek tűnő érthetetlen szólamnak tűnt. Mintegy nyelvbűvölésnek…
    Aztán… tanulás… több ismeret… majd arra kezdtem rájönni (lásd: Integral, by Ken Wilber), hogy tényleg minden egyetlen pontból származik, egyetlen pontban kezdődik, s ugyanott is végződik.
    Köszönöm az írást! Köszönöm az adást.
    Konfirmáló hatású, akárcsak bármely mantra.

    Üdvözlettel: Péter

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.