Idén hosszúra nyújtotta magát a nyár, mintha térfoglalóst játszana – erőfölényét fitogtatva – a soron következő évszakkal… szeptember vége felé járunk, és én még mindig kis trikóban, rövidgatyóban, mezítláb huppanok reggelente a hintaágyba, hogy beleülve a lassan, óvatosan emelkedő nap fényébe, együtt ébredezhessek a természettel. De épp a nap az, ami emlékeztet ilyenkor az ősz háttérből támasztó jelenlétére: már más a szög, amiben érkezik, már más a tempó, amivel belekanyarodik a völgybe, finomabban, puhábban, párásabban színezve kedvesre az erdőt és engem. Olyan, mintha mindeközben pajkosan (vagy talán cinkosan), a bajsza alá rejtve mosolyogna a világra, és én csendben lélegzem magamba derűjét, nem mindet, nem vagyok önző, szemem tükréből egy részét visszafordítva őrá, ahogy a madarak is teszik, beszippantanak és visszatükröznek, némán ásítva, kimérten mozdulva, mintha elfelejtették volna a közelmúlt harsogó, cikázó ébredéseit. Nézem előttem a paradicsomtövet, zamatos termését mi rég, jól megköszönve elfogyasztottuk, megtette, ami dolga volt, ki kellett volna már szednem a földből, de nincs szívem hozzá, mert két apró zöldgolyócska csüng még a levelek között, és számtalan sárga virág tanúskodik életben maradási vágyáról, hagyom hát…

Azt mondják, a mai nap elmúltával a nyár itt maradt illúzió mivoltát fogja egyértelműsíteni számunkra az ősz, lehűl a levegő, esős napok jönnek, a tavasz végén szekrény mélyére temetett melegebb öltözékeket elővenni most a nagy feladat, esélyes, hogy az alattunk lévő ház kéményéből felpöffenni láthatom holnap már a még konkrétabb üzenetet… jó, jó, rend van… motyogom magamban, megrántom a vállam, nincs hiány… ezek szerint holnaptól akkor majd belülről támaszt, kedvesít a nyár.

(részlet a készülő ‘PILLANATPERCEK’ című könyvből)

Könyvek ->> https://totheszter.info/konyv/