Mosoly… dúdolás

Egészen közel hajoltam hozzá, értettem és csodáltam a virágon a páragyöngyös, finoman kifeszített pókhálót, a kusza rendet, amit meg-megcsillantott a reggeli napsugár, így vezetve, csúsztatva magát ébredező lelkemig az őszi fény, ez az alacsonyan, föld mentén érkező, mosolyt dúdoló, narancsszínű simogatás… én pedig ebben a lomha, megnyújtott pillanatban alaposan megmártóztam, hogy aztán belőle továbbmozdulva, lengve, a most már létezésemből világba áradó narancsmosoly tölthesse meg a magukat üresnek vélő külső-belső tereket, a homályos, mélyben megbúvó, magányt hitt üregeket, amik így már tovább… másokra, réseikbe, szívükbe áradhatnak szelíden, derűsen… csendben vagy éppen dúdolva.


 

Könyvek -> https://totheszter.info/konyv/

 

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.