Korán keltem. Nem önszántamból, hanem Sherlock kutty ébresztett, az ajtónak verdesve magát a bebocsátásért, s a figyelmemért. Nyűgös-dühösen másztam ki az ágyból, egyértelműen elszántan arra, hogy na, most jól leteremtem, mert hát azért mégis. Amolyan gazda-hangulatban nyitottam ajtót, dödögve magamban, hogy mit képzel ez a kutty, hogyan jön ahhoz, hogy megzavarja az ember álmát, és egyébként is, öt harminckor annak házába betörni szándékozni, micsoda elképzelés tőle?… de most jól megtanulja, ki a kutyák úristene. Arcomat szigorúra formázta bennem a méltatlankodás, megragadtam a kilincset, az ajtót feltépni akartam a határozottan kinyilvánított miheztartás végett, ám tíz centi bőven elegendő volt résnek, amin harminckilós, nem apró teste átslisszanhatott, és…

…szóval, ez a Sherlock úgy, de úgy tud belépni, akkora örömmel, életigenléssel, engem szeretéssel, lelkendezéssel, hogy előttem és nekem ugrándozó létezésével egy pillanat alatt válhat eggyé a lélek (ez esetben épp én), és az összes addig bennem kavargó morgás, dödögés, bosszúság semmibe foszlik, arcom derűvé simul, testem ölelésbe lazul, lelkem hálában ringatózik…

…jó reggelt, drága kutty… főzzünk egy kávét.

Könyvek ->> https://totheszter.info/konyv/