Írtam ma, kimondottan a facebook-ra, az egység szükségességéről, majd kicsit később töröltem, kommentek miatt. Nem, nem ‘ellenem’ szóló hozzászólások voltak (azért nem szokásom törölni), hanem itt is az egymás elfogadásának hiánya, a széthúzás vált láthatóvá számomra. És sok mindent szeretnék, de azt nem, hogy még én ágyazzak meg személyeskedésnek, fölényeskedésnek. Épp össze kellene fognunk, és szépen, szeretettel kérni a ‘hatalmasokat’ is erre… hogy végre meghallják, amit ‘piciben’ mi már teszünk, belássák, hogy együtt bármi lehetséges, még a Föld helyreállítása is. Ráadásul mind jól érezhetjük magunkat tőle…

Idemásolom a törölt írást (lehet, hogy alapból itt kellett volna megosztanom, bááár… itt is egymásnak lehet esni a hozzászólásoknál :-)), mert fontosnak érzem:

Anno, a fészbuk hajnalán, meglehetősen tudatlanul a közösségi média működését és hatásait illetően, elindítottam egy csoportot, hogy támogassuk az akkori árvíz károsultjait azzal, hogy a tűzijáték örömeiről és költségeiről lemondunk az ő javukra. Elég félelmetesen gyorsan növekedett a csoport, rengetegen csatlakoztak a kezdeményezéshez. Reggel nyomtam egy „mehet” gombot, robbanás, még aznap megkerestek tévések, újságírók (meg is szeppentem rendesen, mást küldtem nyilatkozni magam helyett…), másnap pedig már a felelős miniszter irodájában csücsülhettem, magyarázva, hogy nem, nem valamelyik párt támogat, nem annak kérésére tettem, hanem egyszerű, lelkiismeretes magyar anya vagyok, három gyerekkel, és kötelességemnek éreztem a mozdulást, hiszen mindig is az összefogás, a szeretet erejében hittem, és abban, hogy igen, bizonyos helyzetekben muszáj egyéni áldozatot hoznunk azért, hogy szebb és jobb hely lehessen a világ mindannyiunk számára.

Nem tökéletesen, csak félig-meddig (fele ideig tartott azon az augusztus 20-án a tűzijáték, szóval a költség felét utalta át az állam a károsultaknak, de léptek, tettek azonnal mást is, például a károsultak megsegítésére népszerű zenészek közreműködésével koncertet szerveztek), de ez az „akció” a sok-sok ember összefogásának köszönhetően elérte a célját, az akkori kormány tett valamit, ami egyezett a nép akaratával és egyéni hozzáállásával.

Miért írom most le mindezt?

Mert ez a legalább félig együttműködő kormány épp a Fidesz volt. Igen, nagyjából ugyanazokkal a játékosokkal, akikkel ma is játszik a pályánkon, ugyanazzal a csapatkapitánnyal… talán még ők is emlékeznek a történtekre és önmagukra, talán épp ezen írásom segíti számukra a felidézést.

És mert most szívem szerint indítanék egy csoportot, hogy ébresztő ‘odafent’ is, fogjunk össze, áldozzunk, tegyünk konkrét lépéseket a Föld klímahelyzetének javításáért, itt, a gyönyörű-kicsi országunkban, aprókat, óriásikat, bármit, csak tegyünk, együtt. Ám éppen nem érzem, hogy volna értelme. Látom, egyéniben egyre többen vagyunk, akik változtattak, változtatnak, sokan indítanak csoportokat (köszönöm), de valahogy nem tud egészben úgy működni, mint az említett példámnál, nem ér el tömegekhez (ellentétben egyéb, mindenki által jól ismert félelemkeltésekkel). A Föld-helyzet megoldása sürgetővé vált, van, de nem elég gyors a javulás, és ennek egyik fő oka, hogy nem áll támogatóan hozzá a kormány.

Utcára vonulhatunk, kérhetünk, megoszthatunk, írogathatunk, grafikonokkal alátámaszthatunk, félhetünk, dühönghetünk manapság bármilyen fontos témát tekintve… reakció, változás, változtatás: semmi. És ahogy bennem is, az emberek többségében bénára szomorító lemondás kavarog csupán, legyintő sóhajok sora… tettek vágya és mozdulás helyett (ez még nem a feladás, csupán fáradás). Minden téma politikává, hatalmi harcok eszközévé vált, válik, elveszejtődik a köpködésekben a közös érdek. (Írom ezeket a sorokat, és hallom a még fel nem tett kérdéseket: „te melyik párt?”, és lehet, hogy az ismerős már nem is ismerős, miközben én csupán vagyok… az Élet pártján.)

Pedig a jelenlegi klímahelyzet egy elénk letett, nekünk felkínált lehetőség az egység éléséhez.

És én úgy, de úgy szeretném emberként, anyaként, magyarként – újra összefogva, szeretve – szebbé és jobbá tenni a Földet. Hogy maradhassunk.
Megmaradhassunk.

Egyet… értve.
Együtt. Működve.
<3