Mindannyian terhelve vagyunk a bűntudattal. Mintha örökre belénk ette volna magát, ősidők óta vonszoljuk, cipeljük magunkban, magunkkal, és mint a hógolyó, amikor görgetni kezdjük, egyre és egyre hatalmasabbá növekszik. Amitől úgy akarunk szabadulni, hogy folyamatosan vádaskodunk, ítélkezünk… sajnos, legtöbbször csupán mások irányába. Megfeledkezve az alapról, miszerint az egyénben születik, az egyéntől indul a változás.

Megbélyegzők, gyűlölködők, széthúzók lettünk. El- és befogadás, megértés mentes, szürke, fénytelen ‘szeretetlenség-zónát’ kialakítva. Szanaszét szakadva…

Az embert minősítjük, ítéljük meg és el, rá mutogatunk vadul, róla beszélünk (hogy milyen), miközben valójában a tett az, amivel (vagy aminek következményeivel) nem tudunk azonosulni. Ami pedig kizárólag rólunk mesél, önmagunkra mutat. És pont erről a bennünk zajlóról, felszínre emelkedni vágyóról volna jó beszélgetni a bírált tettek mentén, megosztva egyéni érzéseket, gondolatokat, összekapcsolódva… ez hosszútávon is eredményt hozhatna:

szeretet-alapú EGYséget.

(tovább… kiegészítés -> https://totheszter.info/2019/07/30/kiegeszites-a-mai-bejegyzesemhez/)

Könyvek -> https://totheszter.info/konyv/