Bár, még február van, ám váratlanul betoppanó, különleges, tavaszi, színes-meleg illat lengi körbe a létezést, aminek köszönhetően néhány hónap kihagyás után, tegnap reggel óta újra megengedődik, hogy pulóverektől megszabadulva, kezemben kávéval, a hintaágyban ringva ücsöröghessek bele az ébredezésbe, és a mindezt jóváhagyó, kedvesen magába szólító napba. Jó társ hozzá a madárdalos csendemben Sherlock kutty, aki mellém szegődik, hogy együtt huppanhassunk át ebbe a jól ismert, otthonos, mégis tökéletesen új dimenziókba tágító pillanatba.

Nézem Sherlock-ot… eszembe jut Rozsdás kutty… tavaly még hármasban ébredeztünk reggelente a természettel… vajon most merre jár, hol vadászik örök álmában plüss oroszlánokra tovább… újra megköszönöm a 12 évet. (https://totheszter.info/2018/12/09/rozsdas/)

A kutyák jelenléte az életemben egy ideje természetessé vált. Ahogy sokan mások, én is ezer ősi szállal kötődöm hozzájuk, és a mai – Sherlock társaságú – ringatózásban azon kezdtem el merengeni, hogy mitől annyira különlegesek az ember számára. Azt mondják, leginkább a hűségük miatt. Hogy olyan hűségesek. Ha ezért, tényleg, akkor talán az ember pótléknak használja őket (merengek tovább magamban…), kiegészítő részegységként. Emberi hűség-helyettesítőként…

…merengek… tovább.

Ez logikusnak tűnik, hiszen így szoktuk csinálni mi, emberek. Ha valami elveszejtődik, megpróbáljuk pótolni a nyomában kélt űrt, lehetőség szerint valami hasonlóval.

Kezdem érteni. A párkapcsolatokban is ezért kap annyira előkelő helyet a hűség fogalma (és az azt övező elvárások). Barátságban is. Elvekben is. Még ölni is képes az ember, ha hűtlenséggel találkozik. De a birtoklás igénye mindenképpen ennek mentén keletkezett. Mármint a hűség pótlására…

…a hűtlenség alapjának elfedését szolgálva.

Nézem Sherlock-ot, és értem már ezt a kutyahűség dolgot. Azt, hogy óriási tévedésben vagyunk… ő nem az emberhez, hanem önmagához hű: az eredetéhez. Minden egyes létpillanatában hűséges… vagyis valódi, igazi, csupasz-tiszta lélekmegnyilvánulás… ahogyan mi is érkeztünk, s ahogyan mi is megmaradtunk néhány évig a születésünk után…

…aztán elkezdtünk világhoz illeszkedni, játszmázni, szerepeket magunkra erőltetni, álarcokkal elfedni valódiságunkat, eredetünket, lényegünket… és egyszer csak már nem tudtunk többet hűek lenni önmagunkhoz.

Hát ezért fontos a kutya. Mert emlékeztet. Arra, hogy honnan, mivel, miképp indultunk. Megmutatva, hogy lehetséges hűen… élni. Megtehetjük mi is. Bármikor, újra. Tehetem. Teszem. Szerepektől, álarcoktól mentesen, igaz szabadságomban…

…eredet-hű… tótheszter… vagyok… így hűségesen…

…amolyan kutyásan… ÉLEK.