Gyógymód másság esetére

Az internetes média jóvoltából a tegnap délutáni-esti elénk pottyantott, nekünk szánt téma (leegyszerűsítve) ez lett: gyógyítható-e a melegség, gyógyítsuk-e a melegeket?

Lefordítom: hogyan, milyen módszerek mentén változtassuk meg azt, aki más, nem illeszkedő, nem a megszabott rendszer adta mezsgyén belül mozog.

Szuper.

Még a végén egész iparág épül majd erre, másságprofesszorok emelkednek az ‘egyenemberesedést’ dicsőítő tenyereken a magasba, precíz szakértelemmel kidolgozott megsemmisítési disszertációikkal, erre a célra fejlesztett módszereikkel elkápráztatva a népet, többen vastagon megvagyonosodhatnak majd azt kihasználva, hogy amolyan központi feladattá válik, miképp töröljük el a színről azt, aki más.

Álomszép. Magyarország. 2019.

Most, hogy végre a politikában elindul valami egységesedés féle, gyorsan kell találni valami mást, ami szembefordulást, ellenségképet, s ezzel indulatokat, egymásnak feszülést, amolyan háborús hangulatot generálhat.

Most épp a melegekről van szó. Ez fontos, és talán épp ezért mutatja is a megoldást. Mert a másság szó összeforrt az idők során a melegséggel. Hogy mikor, miért, hol indult, kezdődött, miből fakad, arról beszélgettem, vitatkoztam már (hevesen is, viccesen is) szeretett, meleg barátommal, azon fáradozva, hogy csökkenteni segítsem a megértéssel addigi sérelmeinek és a kirekesztettség okozta fájdalomnak súlyát, feltéve a kérdést: mégis hogyan gondolják a melegek, hogy kisajátíthatják a „másság” szót?

Hiszen nem csak ők küzdenek a másság adta nehézségekkel, hanem minden egyes ember, aki valamiért nem tudja önmagát a nagy többség számára elfogadható, szabályszerű rendszeren, vagyis a ‘jóváhagyott’ mezsgyén belül létezve megélni. Ahogy például én is más vagyok. Hiszen a szokványostól eltérő, kevesebbek számára elfogadott érzések, gondolatok, hit mentén működöm, lényegem a használt, jól ismert formákba nem igazán illeszthető. És így – látom – a melegekéhez hasonló nehézségeken keresztül, megítélések, minősítések, kitagadások, elutasítások hadával övezve jutottam el önmagam megszeretéséig, felvállalásáig, magam értékes mivoltának felismeréséig, őszinte, igaz, tiszta alapminőségem teljességben való megéléséig. Azonban nagyon fontos:

Ha én magamról kijelentem, hogy más vagyok, azzal már el is választottam magamat az egységtől, kivonódva az EGÉSZségből. Vagyis, megtámogattam a kirekesztő társadalom erőfeszítéseit, magam idézve elő a szétválasztást, ami annyira jellemző a világunkra, s ami tulajdonképpen az alap problémát okozza. Írtam erről a JELENLÉT című könyvemben is:

Minden emberi probléma alapja, hogy folyamatosan méricskélünk, minősítünk, feldarabolunk, szétválasztunk, s bár gyerekként alapunk az egység látása, érzékelése, élése, felnőve – mivel ezt láttuk, hallottuk, tanultuk – hozzászokunk: jó-rossz, sötét-világos, ember-isten, ego-lélek, bal-jobb, kicsi-nagy, ilyen-olyan, olyan-ilyen, hepehepe-hupahupa, férfi-nő, szeret-gyűlöl… s mivel tökéletesen lefoglal minket a szétválogatás aprólékos foglalatossága, észre sem vesszük, hogy ami van, az maga a teljesség, lelkünk pedig igyekszik az általunk meghatározott végletek között cikázni, miközben bizonytalankodik, feszül, nyugtalan, boldogtalan. Hiszen mindennél jobban visszavágyunk abba az egységbe, amiből elindultunk, s amiben megmaradhattunk néhány évig háborítatlanul a születésünk után. Egység az emberi világunkban: elkezdjük végre a ‘vagy-vagy’ helyett az ‘és’-t tudatosítani és használni…

Én úgy vélem, a rendeződéshez elengedhetetlenül szükséges, hogy azok – melegek, művészek, zsenik, autisták, valamilyen ‘fogyatékkal’ élők (hú, ezt a címkét mennyire nem tudom elfogadni, hiszen azt erősíti, hogy ők valamiféle hiány mentén élnek, miközben csupán más a teljességük…), stb. –, akiknek alapja, léte, gondolkodása valamiért eltér a megszokottól, ne tekintsenek önmagukra másként. Hiszen a „más”-nak van egy hozadéka: defektesnek, hibás ‘szerkezetűnek’ élem meg önmagamat. És ezzel már biztosítom is (tálcán kínálva) a felhatalmazást az elutasításra, kirekesztésre.

Igen, eltérek a megszokottól, jól ismerttől, szabályostól, a jóváhagyottól… sokan vagyunk így… DE… a mélyben mind EGY vagyunk. Lélek. Aki így vagy úgy boldogulni szeretne ebben a világban, amiből menet közben kiveszett a szeretet.

Nem kigyógyítgatni kell itt melegséget és hasonlókat, hanem Szeretetet élni újra. Amiben megszűnik, ami által lehetetlenné válik a szétválasztás, elutasítás, minősítés, ítélkezés.

Szeretet… amiben megengedjük (először önmagunknak, aztán másoknak) a lélekszabadságot. Amiben azt élhetem, aki/ami vagyok. Valóságosan, eredetemben létezve, működve, tisztán… szeretetet adva, árasztva a világba, tisztelve benne minden egyes létezőt.

Összefoglalva végül ennyi, amit kimondva a mellettünk állóra nézve a ‘gyógyulást’ hozhatja: „Szeretlek. Valóságosan. Téged”

Tehát tessék, íme, a gyógymód a másságra:

SZERETET.

 


Ajánlott könyv: ÉLET A SZERETET FREKVENCIÁJÁN

 

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.