Mimózát fotóztam a minap. Magát kelletve, sárga-tágra nyílva libegett, táncolt a simogatóan könnyű szélben arcom előtt, mintha így kérlelt volna játékosan, kacagva, hogy lépjek közelebb és érintsem, cirógassam meg. Mivel ismerem és tisztelem működését, elsőre nem dőltem be neki, s csupán álltam, néha egyet-egyet rákattintgatva a fényképezőgépemmel, a megtartott távolságból figyeltem kecses mozdulatait, hallgattam csacsogását, és hagytam, hogy rögtönzött műsorával elkápráztatva, szépen lassan felülírja bennem addigi képzetemet róla, míg egyszer csak már szinte teljesen megfeledkezve mimózaságáról közelebb léptem, s finoman, óvatosan kinyúlva felé, ahogy kérte… megérintettem… ő pedig ugyanebben a pillanatban megnémult, s kitárt, apró leveleit párokban csukta sorra össze, amitől az addig elém nyújtott, nyitott tenyerei – amolyan szigorú, tartózkodó vonalba szűkülve – pálcává változtak, így meredtek felém, rám, belém. Régebben, mimózával találkozva ilyenkor hátrahőköltem, elkaptam a kezem, hogy ne sértsem, ne ijesszem, ne bántsam, de most nem… nem tudott megtéveszteni, simogattam hát egyre, kedvesen tovább, mert a pihe-puha, pufók, továbbra is nekem táncoló-kacagó virágai elárulták, mire is vágyik valójában, általuk megláthattam, hallhattam, érezhettem a közelség utáni mélységes óhaját, s ujjaim érintése nyomán a megkönnyebbült sóhaját, lelkének megnyugvását… én érintettem, simogattam őt, így ő engem érintett, simogatott, amitől arany virága egyre jobban mosolygott, ragyogott… amitől én is mosolyogni, ragyogni kezdtem… mosolygok, ragyogok, egyre… és köszönöm, köszönöm… az érintésnek is.

A ‘Kapcsolódás’ frekvenciája: 639 hz -> ‘Frekvenciák’ menüpont

Könyvek -> https://totheszter.info/konyv/