Középpontba távolodva

Talán kissé személyesebb mélységekből engedem kifelé (de hát, ugyebár fontos a mélység, és fontos, hogy én, mert épp ettől válhat közössé az élmény… megélés) a mai írásomat azzal, hogy elmesélem jelenemet, vagyis megosztom veled azt, hogy az évet én egy rövid ‘eltávolodással’ kezdtem (kezdem, hiszen még vagyok, így, benne).

Nem elvonulással, az nem volna jó szó arra, amit megélek, hiszen a remeteszőlősi, erdőszéli otthonunk nyugalmasságát nyüzsgő-zajló, langyos-napos (nagyonszeretem)barcelonai pillanatokra cseréltem, az ‘elvonulás’ pedig inkább amolyan befelé indulós, csendes-félhomályos, magányos létet sejtet többnyire. Hát, ez határozottan nem az. Már csak azért sem, mert Barcelonában az évnek ezen napjaiban még tart a karácsony, így talán a megszokottnál is nagyobb felbolydultság, folyamatosan áramlásban levő, hömpölygő tömeg, izgatott várakozás és vásárlási láz előzte a várva várt eseményt: tegnap délután végre megérkeztek a tenger felől a három királyok – a szülők és gyermekek nagy örömére -, amit este utcai felvonulással, parádéval ünnepelt a város. Ők a mai napon (vízkereszt) találkoznak rokonokkal, ajándékozzák meg egymást, ahogy tesszük mi azt december 24-25-26-án.

Szóval, emberek mindenütt, csinnadratta, felfokozott, ünnepi hangulat az, amibe megérkeztem, s amiben most a megszokott, amolyan remetés csendemtől, a biztonságosan körbeölelő otthonomtól és családomtól kis időre eltávolodva… hogy is mondjam… picit eltérő módon létezem. Bár, azt gondoltam, pihenni érkezem, a mögöttem hagyott öt nap nyomán azonban már nyugodtan kijelenthetem: én ide kicsit másképpen elfáradni jöttem. :-) De nem is ez a lényeg, nem ez az, amit mesélni szeretettem volna, amikor nekifogtam az írásnak, hanem hogy milyen fontos, mennyire sokat tud adni bármilyen típusú eltávolodás a megszokottól, a rutinszerűtől. Olyan, mint amikor a nyári kánikulában megengedek magamnak egy jeges zuhanyt… kizökkent, felráz, kiránt a – sokszor nem is érzékelhető, észrevehetetlen – gémberedettségből… amolyan drón állapotban találhatom magam, a világomra fentről, új, vagyis inkább másféle fókuszból rálátva… benne pedig önnön valóságom lényegét felfrissült lélekkel megértve-élve.

Annak ellenére, hogy nem kell feltétlenül elutaznunk ahhoz, hogy hasonló módon tudjunk a megszokottból kimozdulva megindulni az új felé, nem kell repülőre ülnünk ahhoz, hogy drón-szögből nézelődhessünk magunkra és magunkba, mégis… hálás vagyok ezekért a napokért, az eltávolodás, felemelkedés ezen lehetőségéért, a barcelonai zajban, ricsajban megélt csendért, az idegen, nyüzsgő tömeg által lehetővé tett együtt áramlásért, s azért, hogy még azt is megtapasztalhattam, hogy van tovább, és milyen érzés néhány órás gyaloglás után, még mindezek fölé is megérkezni… egy másmilyen idő-tér-űrbe beletágulva… egy újabb fókusz adta perspektíváért (lásd kép).

És végül… az eltávolodás lehetőség arra is, hogy megtapasztaljuk, meglássuk, megértsük, kik és mik azok az életünkben, akiktől és amiktől semmilyen módon nem tudunk eltávolodni, lehetetlen, mert ők létezésünk középpontjában az állandóságunk, az örökkévalóságunk részei és részesei.

Létezésünk középpontja: a Szeretet.


 

Könyvek -> https://totheszter.info/konyv/

 

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.