„…nem láttam még olyan felhőt, ami jött, gyorsan átfestette az eget, lehűtött lelkeket, napot takart, fényt szüntetett, komor árnyékleplet terített a világra, esetleg esőt, jeget, havat zúdított nyakunkba, villámmal, dörgéssel ijesztgetett, és mint aki jól végezte dolgát, emígyen elszórakoztatva magát, derűsen lecövekelt… nem létezik, nincs olyan felhő, ami jön, majd örökre itt marad, megmarad…” (részlet a Jelenlét című könyvből)

Azt kívánom az újévre most mindannyiunknak, hogy tudjuk élvezni a felhőtlenséget, s ugyanennyire tudjuk szeretni a borongósabb időszakokat is. Amikor süt a nap, tudjunk megállni, beletartani arcunkat, belélegezve fényét, melegét, tisztaságát, s ilyenkor legyünk képesek félretenni annak mély bizonyosságát, hogy a jövőben – természetesen – újabb és újabb felhőátvonulások várhatók.

Amikor pedig épp szürke, homályos, fény nélküli napok sorjáznak egymás után, nyakunkba zúdítva esőt, havat, jeget, amikor lépteinket ragacsos sár nehezíti, tudjuk látni, hogy ez is mind-mind értünk van, a boldogulásunkért, boldogságunkért. Ilyenkor legyünk képesek elengedni a fény hiányának gondolatát, megértve a sötétebb időszak fontosságát, s benne a néha nehezen észrevehető csodáját.

Kívánom, legyen a következő év pont ilyen, mint ez a kép… mi pedig létezzünk benne – de most úgy igazán, ’emberesen’ -, a napban feltöltődve, az átmeneti felhők alatt is a hiánytalanságot élve, EGYértelmű, őszinte kapcsolódásokban kiegészülve, egymásnak elfogadó, bízó, szerető, segítő, megtartó hátteret adva, hogy akár durva viharban is nyugodt lélekkel, egyre magabiztosabban lépegetve, mind ragyoghassunk az egyetlen állandó, valódi meleget adó, igaz-tiszta fényben:

a SZERETETBEN.