Újévi fogadalmak… nélkül

Szokássá vált, hogy az Újév első napját valamiféle új elindulás lehetőségeként fogjuk fel. Mérföldkőnek tökéletesnek véljük. (Érdekesség amúgy, hogy energetikailag meglehetősen ritkán elindulós nap ez…)

Újévi fogadalmakat teszünk, éjfél után két perccel, amik persze többnyire rendre kudarcra vannak ítélve már a kimondásuk pillanatában, s ahogy kell, előbb-utóbb ‘bebukjuk’ azokat.

Miért?

Az történik, hogy világosan érezzük az év végi befelé fordulós időszakunkban (feltéve, ha megengedjük magunknak, hogy tudatosan megéljük, nem pedig elkerülni igyekszünk a nem mindig kellemes szembesüléseinket…), mi az, ami már idejétmúlt, működésképtelen, korlátozó, bénító, mi az, ami már egyértelműen tarthatatlan. (Nagyon egyszerű ezeket felismerni: nem érzem jól magam benne, nem tölt el örömmel, nem boldogít.)

Felismerjük… változtatni AKARUNK.
Kikényszeríteni akarjuk a változást.
Mit teszünk hát?
Fogadkozunk, megesküszünk, vállalásokat hozunk.
Vagyis, erőből… mindent.

Csakhogy két dolog is van, ami miatt előre tudható, hogy kudarc következik, újabb ‘bukásunk’, amiben aztán még jobban bánthatjuk, el- és megítélhetjük magunkat, mert “lám, megint nem sikerült, megint elrontottam, megint nem tartottam ki, abszolút kudarckupac vagyok”…

Pedig… tudható, látható… már a kimondás pillanatában. Hiszen a változás soha nem kikényszeríthető, nem akarható, nem erőből létrehozható.

A változás VAN, s nekünk nincs más dolgunk, mint figyelni, s együtt mozogni vele. Ha tudatosan éljük meg, ha megértjük és elfogadjuk, hogy értünk van, ha nem akarjuk a kellemetlen részeit elutasítani, akkor tisztán fedi fel számunkra az irányunkat, amiben a mozdulás a mi döntésünk és felelősségünk.

Megtesszük-e? Merjük-e? (És nembaj, ha nem… fontos ezt tudni, csak akkor ismerjem fel, tudjam, hogy nem állok még készen rá.)

Megoldás: erő helyett irány felismerés és mozdulás.
Mozdulás = Lépés.
EGY lépés.
Egyszerre mindig csupán ennyi. Nem kell a többivel foglalkozni.
Ahogy a Nagymamám mondta annak idején nekem: “Kislányom. Nagyon egyszerű dolog a haladás. Csak arra kell figyelni, hogy mindig a hátsó lábunkat kell előre helyezni.”
Ennyi. Lépni. Mozdulni. Megtanultam. :)

Szóval, változás… erő által kudarc.

A másik, hogy úgy szeretnénk változást, hogy ne kelljen a ‘csúnya dolgokkal’ foglalkozni, vagyis el akarjuk kerülni az összegzést, a szükségszerű lezárást, mintegy benne a régiben, párhuzamosan elindítani óhajtjuk egy fogadalommal az újat… azt meg hogyan?! … Hát, simán, csináljuk is rendesen, aztán meg csodálkozunk, hogy miért nem úgy működik, ahogy mi azt hittük, hogy annak működnie kellene… :-)

Nem lehetséges újjászületés halál nélkül. Ahogy fény sem sötétség nélkül.

Vagyis, vállalni jó a halált, sőt, szeretni, hiszen a halálban ott a születés. És csakis ott. Szükségszerű, ‘kell’ meghalnom ahhoz, hogy újjászülethessek. Elkerülhetetlen a lezárás tehát az újba indulás előtt. Ebben nem lehet megúszásra játszani… :)

Néhány nap van az új év kezdetéig.
Új.
Év? Én?
Változás.
Fogadalmak nélkül… vállalva a nehézségeit, elfogadva, hogy értem van minden, engem szolgál… engedve, hagyva, hogy a Létezés tegye a dolgát.


ÓÉV S ÚJÉV HATÁRÁN

menjen
minek mennie kell tőlem
jöjjön
minek jönnie kell énrám
elfogadom
az az egy
ha marad velem
végtelen tart majd
hálám
így benne
én
megmaradok

(vers a ‘JELENLÉT’ című könyvből -> https://totheszter.info/konyv/)

 

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.