Minden ki- és belélegzés között van egy töredéknyi szünet, ahogy két kimondott vagy leírt szó között is megtalálod a keskeny csendrést, ha figyelsz, még hallhatod is… pusztulás után az új az eltakarított romok mentén való megállásból, kisimult elnémulásból születik… a rügy kipattanását a végső megfeszítettségben kitartott szótlan dermedtség előzi… mielőtt vászonra kerül a festék, egy szinte érzékelhetetlenre zsugorított pillanatra az ecset – az őt tartó lelket bevárva – megáll… éles, sötét, határozott vonal húzódik éjszaka és nappal között… senkiföldje… amikor a szem egyik fókuszról a másikra vált, ott van egy befordító, mindent elsötétítő pislantás… a gondolatok közös határán röpke, tapintható üresség keletkezik a fejben… magányt és összekapcsolódást összeköti a csupaszra vetkőztető megadás… pillanatok… sorolhatnám… sorolhatod… percek, órák, napok, évek… vékony és vastag időközök… sokszor észre sem vesszük, néha felfigyelünk rá, de átugranánk… pedig épp a lényeg kelleti magát láthatóvá bennük… az EGY lényeg: az eredetünk… benne… az összetartozás.

Könyvek -> https://totheszter.info/konyv/