Egy-lét

Órák óta esik az eső… olyan lehelet könnyedséggel, csendes-finoman, permetszerű, kényeztető gyengédséggel ereszkedik a tájra, mintha így szeretne bocsánatot kérni erdőtől, patakmedertől, állattól, embertől, növénytől, földtől és kövektől, amiért oly sokáig távol tartotta magát tőlük, nem törődve a szomjúságukkal, szárazra aszott bőrükkel, megsárgult, összepöndörödött leveleikkel, égbe nyúló, esdeklő ágaikkal, egyre táguló, terpeszkedő repedéseikkel, poros hasadékaikkal… órák óta így… szelíden fújkálva, lehűtve, megbékítve ezt a letaglózottá, kedvetlenné forrósodott világot, tisztára mosva földet, utakat, levegőt, lelkeket… órák óta… nem kérve, várva közben egyebet, mint hogy azok cserébe végre a megbocsájtás közös, együttes sóhaját lélegezzék felé… „köszönöm”, rebegem halkan rám hulló cseppjei simogatásában, s érzem, ahogy abban a pillanatban egyköszönömmé válok erdővel, patakmederrel, állattal, emberrel, növénnyel, földdel, kövekkel… és az esővel.

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.