Szerelem -> Szeretet

Azt mondják, a szerelem vak. Pedig nem. A szerelem önző. Nem két ember között létrejövő kapcsolódás, hanem egyéni megélés, tökéletesen függetlenül a másiktól. Igazából csupán annyi köze van hozzá, hogy ő az, akinek a léte előhívta, életre keltette, gerjesztette ezt az érzést. (“Szerelmes vagyok.” – mondjuk… én érzésem, rólam szól, magamról beszélek.)

Azt mondják, a szerelem vak. Dehogy. A szerelem önző. Csakis önnön magát akarja látni, adni, élni, érezni, megélni. A másik félben is azt akarja meglátni, ami ő maga. Így aztán persze, hogy vaknak tűnik a másikra.

De ez a pillanatnyi önzés elengedhetetlenül szükséges, ebben rejlik a szerelem lényege.

Hirtelen, váratlan fókuszváltás, aminek köszönhetően azon kegyelmi pillanatok sorát élheti meg az ember, amiben önnön valóját felfedheti, csupaszra vetkőztetheti, majd megmutathatja, odaadhatja. Elvetve addigi korlátokat, ledobva védelmi páncélokat, elfeledve elveket, béklyókat.

A szerelem nagyon fontos. Lehetőség. Önvalónk felszabadításának óriási lehetősége.

Ami által megtapasztalhatjuk az élet lényegét: létezésünk teljességben való vállalását, majd ebből az odaadottságot, vagyis azt, amikor már a másik fontosabbá válik, látni, érezni, érteni tudom őt. Itt már nincs elfogadás, hanem megengedés van. Nem szerelem van, hanem szeretet. Az a mély, megengedő állapot, amiben a másiknak lehetősége van önvalóját felszabadítani, megélni, kiteljesíteni. És ha ehhez én hozzá tudom segíteni, az boldoggá tesz. Engem. Mert szeretem. (“Szeretlek. Téged.” – mondjuk.) Valóságosan. Függetlenül attól, hogy ő például viszont szeret-e.

A szerelem tehát kapu. Tovább vezet, ha megértjük érkezésének üzenetét.  A szeretetbe.

A szeretet pedig nem egy célirányú, nem pillanatnyi érzelem, hanem kiterjedő, állandó. Energia. Maga az Élet.


(részlet a szerkesztés alatt álló ‘PILLANATPERCEK’ című könyvből)

Könyvek -> https://totheszter.info/konyv/

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.