Smink nélkül

Álmomban…

…még álomhoz képest is meglepően hirtelen, egyszercsak festő lettem, olyan művész forma, ültem egy padlásszobában, háromlábú, göcsörtös fából faragott, aprócska széken, egyenes háttal, hiszen mégiscsak művész, vagyok, s hogy mindezt mélyebben higgyem, a semmiből váratlanul meglepő festőművészségemet magamévá büszkébben tegyem, hát, a kezem ügyébe akadó széndarabbal magamra gyors mozdulattal Dali-bajszot firkantottam, s hagytam, percekig hagytam, hogy a daliság belém hatoljon, átitasson, minden zeg-zugomat festővé varázsolva, majd, amikor már nem csak hittem, hanem művészségemet pontosan tudtam, festőszememmel a vászon felé pillantva megláthattam, hogy az csupán egy keret, méghozzá kerek… itt egy röpke pillanatig bizonytalankodtam, aztán az ablakon kinyúltam, fel, fel, egészen a holdig nyújtóztam, megragadtam, nem ellenkezett, óvatosan lehúztam, behúztam, s a nekem odakészített keretre kifeszítve vásznammá tettem, s így maradtam, megmaradtam, a széken egyenes háttal, dalisággal telve, büszkén ücsörögve, nézegetve, csodálva tisztaságát, fényét, ami engem is kitöltött, hogy együtt ragyoghassunk, holddá váltam ott, akkor, magam is, még Dali-bajszom is beleragyogott, hajam, bőröm holdfénytáncot járt, s ekkor már én világítottam be a szobát… majd, tekintetemet a holdvásznon tartva, finom mozdulattal az asztal irányába nyúltam, hogy ecsetet és palettát ragadva telepingálhassam, alkothassak, művet, művészeset, de akkor az eszközök után kutató ujjaim, döbbenet, csupán egy egyszerű sminkkészletre leltek, összezavarodtam, ebben kissé meggörnyedtem, smink és daliság, kérdőjelek körülöttem, bennem, hogyan, mihez kezdjek én most, mi ez az egész, mit kellene tennem… aztán már sejtettem, legalábbis azt hittem, s a holdat ügyesen, művészesen sminkelni kezdtem, a vászon először egyszerű, könnyű, hétköznapi festést kapott, azzá váltam magam is, aztán, továbbgondolva a dolgot, erősebb, színesebb alkalmira módosítottam, alkalmivá válva magam is, nem tetszett, így sem, hát, sminkeltem a holdból japán gésát, percekre Dali-bajszos gésaként ücsörögve, nem tetszettem, aztán fáraó is voltam, meg öreg parasztasszony, nem volt jó, királylánnyá rajzoltam, és csak sminkeltem, egyre, festettem a holdat, magamat, nem tetszett, egyik sem, közben eltűnt a hold, nem ragyogott át a vonalakon, festéken, bárhogyan módosítottam, nem tetszett, nem tetszettem… elfáradtam, a nagy igyekezettől az izzadtság maszattá terpesztette arcomon a bajszot, ruhám ujjával tisztára töröltem, majd finoman lemostam a vásznat, minden fölösleges ragacstól, kencétől, púdertól, festéktől megszabadítottam, felszabadítottam, aztán igazán, valódian művészes létezésemben már hagytam, hogy holdlényegében így, újra megnyilvánulva, engem körberagyogva, csodálatos fényébe öleljen, mosolyogva a fülembe súgva: „látod már? nem a festő, hanem a festmény… a Hold vagy.”

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s