Szeretem az erdőt…

Erdőt jártam, fa törzsén örökké zöldülő borostyánt, tavalyi elmúlás nyomain, kicsit még bizonytalankodva nyíló virágokat fotóztam ma, kora reggeli nap által velük fényesedve, beléjük hajolva, eggyé válva, színesedve, ébredezve… élet… szeretve… nagyon.

Szeretem az erdőt. Benne a fákat, virágokat, madarakat, állatokat, a patakot, a köveket, az ösvényeket, szeretem a rendjét, mélységét, a változásait, színeit, formáit, az illatát, a zajos csendjét, szeretem, hogy nem akar semmit, nincs szándéka, célja, elvárása, nincsenek kerítései, zárt kapui, valamiféle nyitvatartási rendje, csupán van, az itt és most végtelenségében, árad, él, tisztán, igazan, megérinthetően, és bármikor érkezem, beenged, nem kérdez, kutat, méricskél, nem minősít, nem szab feltételeket, lazán körbeölel, odaadja magát, örül nekem, elfogad, befogad, szeret engem, s így a létezés lényegével ajándékoz meg, a jelenlét csodájával, szavak és gondolatok nélküli összekapcsolódottsággal, amiben visszatalálhatok eredetemhez, és valódi önmagamat élhetem.

(tótheszter: JELENLÉT)

Érdemes, ma is, menni, ki, természetbe, erdőbe, virágok közé, le- beleereszkedve. Ha valamiért erre nincs mód, akkor a fény frekvenciáját hallgatni… halkan, megnyíló csendben.

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.