Tavaszi ‘mail’-takarítás

Tavasz van, hétvégén húsvét. Tegnap volt két éve (március 26-án), hogy ezt az írást osztottam meg, örvendezve a nyíló kert, a természet nyújtotta ajándékok láttán:

https://totheszter.info/2016/03/26/husvet-uj-elet/

Úgy tűnik, a virágok, illatok idén még picit váratnak magukra, s bár, a madarak már harsányan, izgágán, ide-oda repkedve, egymásnak és felénk az elmúlt tél didergéseit jól kibeszélve, lelkünkbe dalolják a mozdulás, az új, a változás üzenetét, de valahogy mégis… amolyan dimenzió csúsztatás féleség érződik, mintha lineárisan nyúlna ez az időszakasz, elmosva formákat, homályosítva, megtompítva éleket körülöttünk, és lehet, hogy belülről feszít már a „ledobnám a nagykabátot és nyílnék a világba” érzése, de jó látnunk, hogy a mutatott irány még nem a kifelé.

Bent van dolog most, és de jó is ez így… rendrakás, takarítás, tisztítás, selejtezés, szanálás, otthon rendezés, megújítás, lelki dolgaink rendbetétele, fizikai test tisztítása. Ezekre érdemes most hát fókuszálni.

Van egy igazán rumlis területe belső életünknek, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni a rendezésre váró feladataink sorba vétele közben. Nem azért, mert lusták volnánk, hanem valahogy észre sem vesszük, nem tudatosítjuk magunkban a létezését, mint ahogy például a tűzhely mögött megbúvó porcicáét, lehullott morzsáét is hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni (lehet, hogy csak én… :-)).

Ez a csendben, sunyin meglapuló rumli-terület pedig nem más, mint az elektronikus levelezésünk.

Klassz dolog az elektronikus levelezés, gyors, pörgős, vissza lehet keresni, le lehet menteni, képeket is, írásokat is, viszont van egy óriási hátulütője: megőrizzük a múltat, szinte észrevétlenül, cipelve azt tovább jelenünkben, a legszemélyesebb élettereinkben.

Gondolj csak bele. Anno még nem volt ilyenre lehetőség, szerelmes levelet írtunk, gondosan, megfontoltan fogalmazva, gyönyörű volt benne lenni az írás folyamatában. Ha elrontottuk, akkor újrakezdtük, tisztalapra (amikor már színeset is lehetett kapni, hű, mekkora dilemma volt kiválasztani a méltót…), „leggyöngyebb” betűinket próbálva finoman a papírra vetni, aztán boríték címzés, postára menés, és a levél útra kelt.

Jött a számolgatás, hány nap alatt ér vajon oda, s ha azonnal nekifog a másik a válasz megírásának, akkor gyorsan, talán még egy héten belül is megérkezhettek szerelmünk sorai, na, persze, ez azért ritkán jött így össze, de legalább egy héten belül elkezdődhetett az izgatott, remegő kezekkel történő postaláda nyitogatás, és az üressége adta napi csalódottság adag… ééés amikor végre kinyitva a ládát megleltük… na, az a szívdobbanás és az a sebesség, amivel a lakásig rohantunk, hogy mihamarabb kibonthassuk, a lépcsőket duplán megugorva, na, az a boldogság… semmihez nem fogható. Külön erre a célra felnemesített dobozba pakolgatva gyűltek a levelek, olykor csudálatos selyemszalaggal átkötve, szülői és testvéri kezektől és szemektől titkos helyen távol tartva.

Aztán, jött a szakítás, esti sírdogálás, szomorúság, levelek újraolvasása, egy darabig még dobozban őrizgetése, aztán jött az újabb szerelem, levelek, s a régit szertartásosan múlttá nyilvánítottuk, a leveleket kidobtuk, akár el is égethettük (barátnővel, együtt zokogva), vagy egyszerűen csak bedobozolva elraktároztuk, de semmiképp nem tartottuk benne a legszemélyesebb életterületünkben, jelenünkben. Hiszen lezárult egy szakasza életünknek, továbbléptünk.

Most nem ez történik.

Sms, whatsapp, skype, messenger, viber, stb… csak gyűlnek a sorok, pillanatnyi (néha kicsit sem megfontolt) megnyilvánulások, állapot és kapcsolati ingadozások, felkiáltó- és hangulatjelek, fényképek, érzések, pörögve, váltva egymást ezerszám, azonnali reakció, feszültség, ha nincs pipa, nem látta, mi van vele, nem érdekli, feszültség, ha pipa van, látta, de nem válaszol, mi van vele, nem érdekli, magyarázom, magyarázza, de szépet írt, boldog vagyok, most meg nem érti, amit én, dühös vagyok, szomorkodom, hangulatjelek… csak gyűlnek a sorok, majd szakítás jön, pillanatnyi (néha kicsit sem megfontolt) megnyilvánulások, felkiáltó- és hangulatjelek, aztán csend… elmaradnak a sorok… de jön másik, szerelem, az előző hátrébb ugrik, majd egyre hátrébb, míg el nem tűnik a fölé érkezőknek köszönhetően a listából.

Nem tűnik el… ez fontos… csak nem látjuk… de ott van. A mindenével együtt. Energia.

Nincs „szertartásosan” lezártnak nyilvánítva az az életszakaszunk, csak továbblépés van, vonszolva magunkkal a „lejjebb csúszott” múltat. A mindenével együtt. Érzések, fényképek, feszültségek, megnyugvások, sorok, fájdalmasak, szépek, örvendeztetők, hangulat- és felkiáltójelek… Múlt. Energia.

Szóval, érdemes ezekben a benti napokban az elektronikus levelezésünkkel is foglalkozni picit. Megnézni, rendet rakni, takarítani, tisztítani, selejtezni, szanálni… hogy szabadon érkezhessen az ÚJ.

(javaslom a „takarítós” tevékenységekhez a frekvenciák közül a 396 hz-et hallgatni, háttérben szólhat, halkan, a folyamatokat támogatva, segítve)

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.