A Most parádéja

Bele tudtam hemperegni képzelt világomba rendesen, s nyakig merülve tétova álmaimban helyes kis vagy éppen nagy képeket gyártottam magamnak magamban, amiket aztán jövőmben megvalósítani vágyakoztam. Majd csalódtam meghökkenve, ha eltérően alakultak dolgaim, azt hittem, gonosz tréfát űző sorsom szerencsétlen áldozatává váltam.

Ilyenkor nyögtem egy fájdalmasat, rövidet, aztán már bele is vetettem teljes mivoltomat következő tervezésembe, gondosan részletezve magamban rám köszöntő jövőmet, elterelve figyelmemet múltam kudarcáról.

Úgy rémlik, hosszú ideig volt vágyakozásom meghatározó része napjaimnak, emlékszem, mindig vártam, izgatottan várakoztam valamire, amiről azt hittem, jön majd és jó lesz énnekem. Ilyenkor boldogan szökdécselve magamban tudtam, hogy biza, mégiscsak érdemes volt nekem megszületnem.

Még az is előfordult néha, hogy bejött, amire vágytam, s még velem is maradt röpke pillanatokra, és már csak sajnálhatom, hogy jóval később, csupán visszatekintve vettem ezeket észre, hiszen akkor, ott már egy újabb kecsegtető képzetemen agyalogtam, miközben lekéstem a jelenemben meglapuló csodáimat – beteljesült kívánságaim bódító varázsát.

Haszontalan vágyakozás dolgában nem bizonyultam gyorsan fejlődő, maga kárából könnyedén tanulni tudó gyereknek majd felnőttnek sem, emlékeim szerint több sorsra elegendő pofára esést produkáltam, mire megértettem, hol rontom el újra és újra, aztán szenvedtem néhány évig azon gyakorlatozva, hogyan is lehetne ezt az életemet másképpen élni és miért, na, meg azon, hogy kell-e egyáltalán.

És nem volt késő néhány évvel ezelőtt másképpen, máshonnan rálátva megváltoztatni világomat, nehéz sem volt, sőt, mázsákkal könnyedebb, mint azelőtt: fölösleges álmodozás helyébe kíváncsiságom lépett, s pillanatom perceibe azóta nyitott szívemmel lépek, jöjjön, minek jönnie kell énrám, fogadom repeső lelkemmel, nincsen már más nekem, csak a most parádéja, és végre nem kell már lekésnem vagy méterekkel megelőznöm árnyam, eggyé válva a pillanatokkal eltűntek, semmivé foszlottak a múlt és jövő megtévesztő illúziói… így egyszerre feltárult előttem, s nekem adta magát az Élet csordultig megtöltött kincsesládája… és én keblemre ölelem, mindenestül.

(tótheszter: JELENLÉT)

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.