Körülbelül egy hete én, magammal sokat időzöm a piramisban, kicsit a világtól, hétköznapitól, anyagtól elfordulva, fókuszomat a lényegire, mélyre, valódiságra, fénybe, csendbe, lelkekbe vezetve – összekapcsolódottságban, nyugalom és szeretet hangsúlyozott igényében. Érzésem szerint marad is ez még egy darabig így, néhány nap, talán hét, különleges időszak, érdemes beleereszkedni, tudatosan megélni pillanatait.

Nem hasonlítható a mostani a téli befelé fordultsághoz, sokkal inkább amolyan rendkívüli lehetőség a jelen teljességének megéléséhez, játszmák, felszínesség, másokat okolás, hadakozások, szerepek helyett az igaziságot, békességet, mélységet, lényegiséget vállalva, mutatva, élve. Igazi kapcsolódásokat, beszélgetéseket, egymásra figyelő perceket, órákat beengedni a napjainkba. Figyelni a felbukkanó igényre, s lépni érte, amennyiben lehetséges. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Elég úgy igazán egymásra, egymásba néznünk. Vagy épp magunkba. Találkozhatunk is. Velem akár jövő pénteken. Vagy belelazulhatunk középpontunk tiszta, világos hallgatásába egy-egy órára, majd abból kifelé, mások felé mozdulhatunk. Minden egyes kilégzéssel önmagunkban egyre beljebb, mélyebbre jutva…

Most. Jelenben. Beengedve a napot, a fényt. Szeretetet adva, fogadva. Kapcsolódva. Valódiságban. Így.

ÉLET.

…

Szeretem ezt a fény-frekvenciás (432 hz) om-ot… miközben ezeket a sorokat írom, is ez megy a háttérben… bennem: