Bár, rég megfogadtuk, hogy kirándulni csakis hétköznap megyünk, tegnap mégis, annak ellenére, hogy szombat volt, útra keltünk férjemmel, ő jól meghatározta az irányt, Hegyestű, s már robogtunk is, zenét hallgatva, beszélgetve, tájat figyelve, autópálya, könnyű siklás, mosolyban lebegős, egyenletes haladás, aztán lekanyarodás, Balaton, napsütés, jaaaj, én mennyire szeretem, majd a pillanatban éles lépésütem váltás, haladásból döcögés, bedugulás, gáz, fék, gáz, fék, útlezárások, rostokolások, napsütés, elfogyott az innivaló, forróság, gyalogosok, biciklisek, csapatokban, rengetegen, nyögök, „mi van itt?”, visszafordulnék, ő menne, hát megyünk, „mindjárt túljutunk rajta”, futóverseny, éljen a mozgás, önfeledt Balaton körbeszaladgálás, nézem őket, kilométereken át, hogy bírják ezt, gáz, fék, gáz, fék, szomjas vagyok, visszafordulnék, ő nem, hát, jól van, megyünk, „mindjárt letérünk”, mondja, és tényleg, már én is látom a táblát, Hegyestű, északnak vesszük az irányt, boldogság, kormány jobbra tekeredik, visszaterül arcomra a mosoly, gáz, gyorsulás, megindul a mélyből felszakadó, megkönnyebbült sóhaj, hogy egy töredék pillanat múlva aztán örökre bent szorulhasson, fék, fék, fék, keskenyebb az út, nehezen férünk meg így, egy kupacban, naná, hogy ők is erre, már szemből is érkeznek, gyalogos, biciklis, autós, feladom, ez van, hát legyen, megengedem… együtt lélegzem a ritmussal, gáz-be, fék-ki, már szomjas sem vagyok, derűs dallammá válva haladunk, gyorsul a tempó, futók, kerékpárosok a visszapillantó tükörben egyre apróbbak, elfogynak, beletűnnek az útba, és akkor… „bámulatos varázslat kellős közepiben találtuk magunkat”…