nyílni
csak lassan
nem sietve
nem siettetve
minden
pillanatát csodaként
megélve
nem válogatva
minden
lépésből lépésbe
magam beleengedve
lehet
ahogy a mozdulatlan
végtelen csendben
kivár
majd rezzen, tágul, éled
rügy… bimbó… virág…
és amikor
a felhők tovaúszva
hagyják szabadon
ragyogni a napot
már
kis nyílásaimba
megérkezhet
maradhat
velem
és
bennem így a világ
és
vagyok
én
vagyok
világba világló virág
…

(részlet a tótheszter: JELENLÉT című könyvből)