Újévre

December 30-a van ma. Rég indult ilyen felhőtlenül napunk, mint ezen a csodás reggelen.

Azt mondják a hozzáértők, hogy hideg érkezik, újabb felhők takarhatják majd el a napot december végén, január elején. Aztán megint napsütés. És újabb felhősereg. Váltakozva, folyamatosan, ősidők óta. Így van jól, így van rend, mi pedig akkor vagyunk jól, ha együtt mozgunk a változással, a pillanatokban a lehető legteljesebben, ügyesen lekövetve azt.

Azt kívánom az újévre most mindannyiunknak, hogy tudjuk élvezni a felhőtlenséget, s ugyanennyire tudjuk szeretni a borongósabb időszakokat is. Amikor süt a nap, tudjunk megállni, beletartani arcunkat, belélegezve fényét, melegét, tisztaságát, s ilyenkor tudjuk elhagyni annak bizonyosságát, hogy a jövőben újabb és újabb felhőátvonulások várhatók.

Amikor pedig épp szürke, homályos, fény nélküli napok sorjáznak egymás után, nyakunkba zúdítva esőt, havat, jeget, amikor lépteinket ragacsos sár nehezíti, tudjuk látni, hogy ez is mind-mind értünk van, a boldogulásunkért, boldogságunkért. Ilyenkor tudjuk elhagyni a fény hiányának gondolatát, megértve a sötétebb időszak fontosságát, s benne a néha nehezen észrevehető csodáját.

December 30-a van. Rég indult ilyen felhőtlenül napunk, mint ezen a csodás reggelen.

Kívánom, legyen a következő év pont ilyen, naptól feltöltődve, az átmeneti felhők alatt is a hiánytalanságot élve, EGYértelmű, őszinte emberi kapcsolódásokban kiegészülve, egymásnak elfogadó, bízó, szerető, segítő, megtartó hátteret adva, hogy akár durva viharban is nyugodt lélekkel, egyre magabiztosabban lépegetve, mind ragyoghassunk az egyetlen állandó, valódi meleget adó, igaz-tiszta fényben:

a SZERETETBEN.

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s