Fontos a testünk – 285 hz

 

285 hz –> A test energetikai mezőjére hatva segíti annak újraépítő folyamatát beindítani, feltölt erővel, energiával.

Miért fontos külön foglalkoznunk a testünkkel?

Ugyanúgy az ‘ahogy kint, úgy bent’ tézise érvényesül itt is. Szokták mondani, hogy akkor szép valaki, ha belülről szép. Ez így van. Ha rend van, szépség van, szeretet van odabent, akkor az így létrejövő megemelkedett rezgésű energia átsugározza, beragyogja a lelkünknek otthont adó testet is. Vagyis, széppé válik.

És fordítva is így van. Ha testemmel törődöm, annak rezgését kívülről megtámogatva ezen a frekvencián(285 hz), az odabent, lélekben is rendeződést indít el.

Nincs egyik a másik nélkül. Nem létezik. Nincs vagy ez, vagy az. Egység VAN.

Ráadásul, ez a frekvencia egyben a gyökércsakra frekvenciája is. Vagyis, összekapcsolódhatunk általa a földdel, földiessel, racionálissal, kézzelfoghatóval, anyaggal. Ne akarjuk elkerülni, megúszni az anyaggal való kapcsolódást. Tudom, hogy nagy divattá vált a spiritualitás, az égi irányba való vágyakozás, törekedés. De. Emberek vagyunk, itt élünk a Föld nevű bolygón, itt van dolgunk. Nem szállhatunk el… különben könnyen eltévedhetünk.

Képtelenség a Teljességünket megélni úgy, hogy nem kapcsolódunk az anyaghoz.

Ezt tartsd szem előtt, amikor ezzel a frekvenciával dolgozol. ‘Ahogy fent, úgy lent’ – egyenlő figyelmet szentelve égnek, földnek, testnek, léleknek.

Használd a hanganyagok közül a 45 perces Teljes Sort 28 napig legalább napi egyszer. Segíti helyreállítani az esetleg szélsőséges irányba történt elmozdulásunkat, segít az egyensúly megteremtésében.

Fontos a testünk – 285 hz” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Indulás kifelé – tótheszter

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s