megpihenve ölben
ahogy annak idején
kezdetek kezdetén
földre születése kínjaiból
a létezés igazságába ájulva
anyja édes karjaiban
élet-illatú, duzzadó mellének
lágy-puha gyönyörűségében
az Ember

…
most
itt
a Kéz

….
megnyugszik
ráfekszik a csendre
eggyé válik vele
s szavak nélkül
némán mesél
tiéd
ha te vele merülsz
a végtelen figyelemben
ujjak mozdulatlanságából
tenyér finom takarásából
itt
most
hozzád elér
körbeleng a varázs
tiéd
e földöntúli
bölcs mindentudás
…

(tótheszter: JELENLÉT című könyvből)