Arkhana születése

Hideg, sötét, nyirkos helyen találta magát Arkhana. Összekucorodott, vacogott, s nem értett semmit. Úgy érezte, nem erről volt szó. Hogy becsapták, hazudtak neki. Úgy rémlett, mintha másnak is kellene mellette lennie. Miért érzi most magát ennyire magányosnak? Mi ez a szürke félhomály, ez a fázós, rideg, nyálkás környezet? Ez csak valami tévedés lehet. Egészen biztosan egy banális félreértés. Meg kellene találnia a kivezető utat. Ajtót a fénybe. És tényleg. A fény! Hová lett még az is?!

Miután idegesen pillogva körbe sehol nem talált egy szűk rést sem, min kiosonhatott volna, úgy döntött, nincs más választása, mint kivárni. Türelmesen. Megadva magát. Beletörődve nem túl rózsás helyzetébe. Eldöntötte, kihozza a legjobbat abból, ami most megadatott. Végülis, annyira nem borzasztó. Gyenge félhomály, ha nagyon reálisan szemléli ezt a fura zugot, akkor még talán puhának is nevezhető, nem nyom, nem tör, jó tágas, igaz egymagában ücsörög itt, mint valami rab, de ha ez az élet, hát legyen. És most, hogy már túl van az önsajnálat ráereszkedő hullámán, még csak nem is hideg. Langyos. Sőt, éppen testhőmérsékletű. S ez a vízben lebegés, ez meg kifejezetten kellemes. Ráadásul, ha megmozdítja valamelyik kinyúló tagját, klassz, csobogó zene keletkezik, aminek alapja egy állandó basszus hangú ritmus. Jó! Nagyon! Parádés! Tiszta buli az élet!

Néhány hónap vidám semmittevés, magában merengés után azonban a hely zsugorodni kezdett, egyre nehezebben fért el benne, s kezdett egészen kényelmetlenné válni. Szorították, nyomták a falak, s kezdett megijedni, hogy itt vége mindennek, összepréselődik, porrá zúzódik, ennyi volt a híres Élet, s nincs tovább.

Már éppen feladni készült, rátörő félelmében megadva magát újra, amikor észrevett valami apró fényforrást a távolban, ami, mint valami hívogató reménysugár, jelezte, hogy van menekülő útvonal számára. Azt nem tudta, hová, merre vezet, de az biztos volt, itt nem maradhat egy perccel sem tovább. Elkezdett szépen, lassan a fény felé törekedni, átpréselte magát a szűk nyíláson, s egy hatalmas, világos terembe érkezett. A szemét próbálta nyitogatni, szerette volna látni, hol is van tulajdonképpen, de a hirtelen ragyogás majd’ kiégette. Nem beszélve arról, milyen erős, durva zaj bántotta, fájdította a fülét. Szinte kibírhatatlan volt. Aztán csend lett. Egyik pillanatról a másikra megszűnt minden fájdalom, kínlódás. Lebegett. Annyira tökéletes volt ez a tapasztalás. Minden könnyű, békés, csendes, nyugodt. Remek! Ez az életdolog így már rendben lesz.

Ahogy ilyenképpen úszott a boldogságban, észrevette maga alatt a nyüzsgést. Egy orvos az ő testét nyomkodta vadul, azonnal felismerte a kezéről, lábáról, hiszen rengeteget szórakozott velük a hónapok magányában. Mellette az ágyon egy nő görnyedt, ijedten nézte, mit csinál az orvos, s közben suttogva, kimerülten rimánkodott: “mentsék meg, kérem, hozzák vissza a lányomat”. Válaszul ígéret érkezett, megtesznek mindent, amit lehet.

Arkhana megértette. Másik világából folyamatosan beszélve hozzá segítettek neki tisztán látni a pillanatot. Tudta, ő az egyetlen itt, aki most bármit tehet. Dönthet, választhat. Visszamehet, maradhat.

Kicsit hezitált még, nem akarta elhamarkodni döntését, és közben tudta, nem húzhatja sokáig így lebegve két világ között, csendes, békés nyugalmas létben.
Figyelte a nőt, aki mellé egy férfi is érkezett közben, ölelve, vigasztalva, nyugtatva, bíztatva őt, s egyúttal önmagát is. Arkhana nézte őket, s furcsa bizsergést, melegséget érzett közben… ismeretlen ismerősök… felőlük, feléjük szeretet… összetartozás. Nincs kérdés, kétely, lebegve toporgás… indulás. És ugrott. Elhelyezkedett, pillanatok alatt belakta régi-új otthonát. Tetszett neki ez a forma. Különösen jó volt apja karjainak ölelésében anyja mellén nyugodni. Olyan erős, meleg, biztonságos. “Ez az… élet… maradok…” – már tudta.

A testhez ezen a napon új nevet is kapott. Ez jól is jött, mert nem emlékezett már a régire. Nem emlékezett semmire. Egészen pontosan, nem volt mire emlékezni, hiszen a születése előtt nem volt semmi. Így hát, jó dolog, hogy megkaphatta apja vezetéknevét: Kis. Nem egy különleges név, van belőle jó sok szerte a világban, de ő az apjától kapta, és köszönte. Mint ahogy boldoggá tette a keresztneve is, hiszen mostantól így szólítja mindenki: Anna. Kis Anna. Egészen biztosan az. Ráírták a csuklóján lévő szalagra. Így lett belőle ‘valaki’. Megszületett, él, élet. Egy a sokmillióból.

Hogy aztán sok-sok év múlva, egy váratlanul berobbanó, minden addigi tudást elsöprő pillanatban egyszercsak mindezt majd elfelejtse. És újra emlékezzen. Mindenre. És akkor ott, abban a varázslatos pillanatban valóban megszülethet.
Arkhana.
Az ÉLET.

 

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s