A kiegyenlítődés törvénye

Létezik egy amolyan fizikai törvény az Élet működését tekintve, amit ha meglátunk, majd tapasztalás által mély, lélek szintű megértéssé formálunk, gyökeresen és véglegesen megváltozhat a módja annak, ahogyan napjainkat, pillanatainkat, helyzeteinket kezeljük, emberi kapcsolódásaink könnyeddé, őszintévé, tisztává, egyszerűvé, s ami a legfontosabb: szívből értővé, megértővé válnak.

Ez a törvény a kiegyenlítődés törvénye. Miszerint mindannak, amit látunk, hallunk, érzünk, élünk, megtalálható a ‘kiegészítő részegysége’. Nincs olyan, hogy valamiben hiányban maradunk. Az Élet lényegi alapja az egység, harmónia. És ehhez megkapjuk – minden egyes létpillanatunkhoz – segítségül a kiegyenlítődés törvényszerűségét.

Ha zöldségekkel akarom szemlélteni a lényegét, akkor kábé így néz ki:

Az alapszükségletem 10 szem borsó. Én azt hiszem, hogy x-helyről ‘kell’ ezt megkapnom. De x-helyről csupán egyetlen szemet kapok. Viszont, megjelenik egy y-hely, ahonnan a nyakamba zúdul 9 szem. Én ezzel nem akarok foglakozni, hiszen hitem, hogy x-helyről kell érkeznie hozzám (mindent meg is teszek azért, hogy elvárás hegyeimmel ezt kicsikarjam, de persze, nem fog sikerülni, hiszen x-hely csupán egy szem borsót képes adni). Ám, e hitem által az y-helyről érkező 9-et rendületlenül leseprem magamról. Miközben szomorkodom, hogy egyetlen szem borsóm van. Nem veszem észre, hogy megvan mind a 10, amire vágytam. És mivel elégedetlen vagyok x-hellyel, hogy csak egy szemet ad, haragszom is rá ezért rendesen, nem veszem észre, hogy ő az egy szem borsó mellé lepakolt nekem hagymát, sárgarépát, fehérrépát, zellert, s egy szép méretű csirkét is. Én meg csak annyit látok az egészből, hogy mindössze egyetlen szem borsócskám van, s atyaég, így egészen biztosan éhen fogok halni.

Egy – ahogy sokszor hallom – gyakori példa:

“Nem kaptam elég szeretetet, érintést, odafigyelést az édesanyámtól, mert egyedül nevelt minket, állandóan dolgozott, kimerült, rideg, fáradt volt.” – Ilyen esetekben tuti, hogy volt egy nagymama vagy egy nagynéni vagy valaki ‘másnéni’ a környezetben, aki túlgondoskodós, agyonszeretgetős, süti sütős, összebújós, simogatós-puszilós pillanatokat ajándékozott folyamatosan. Azt mondhatnánk, túlzásba is vitte a szeretést. De nem. ‘Csak’ a kiegyenlítődés törvénye működött.

A problémát az szokta okozni, hogy az egyik oldalt nézzük csupán, általánosan az általunk ‘hiányosnak’ megítélt oldalt, s így hát, hiányt élünk folyamatosan. A másik oldalt ennek mentén figyelemre sem méltatjuk, sőt, sokszor el is utasítjuk. A fenti példát nézve:

A kiindulópont az, hogy gyerekként szükségünk van szeretésre, a szó fizikai értelmét tekintve most. Gyerekként elsősorban ezt az anyától várjuk el, s többnyire meg is kapjuk. Azonban, lehetnek olyan esetek (mint a példában), amikor az anya nem képes megadni mindezt. (Itt jegyzem meg, hogy ilyen és hasonló esetekben érdemes az ‘anya’ szót levéve, csupán az embert nézni, esélyesen könnyebben megértjük őt és sorsát és működését, s kevésbé akarjuk majd minősíteni, elítélni őt.)

Tehát, alapszükségletünk, hogy szeretve legyünk. Elvárjuk hát. Az anyától. De szegénykém, nem tudja, képes megadni mindazt, amit elvárunk. Nem azért, mert nem szeret, dehogy. Hanem, mert máshogy, mint ahogyan mi azt elvárjuk tőle. (Vagyis, nem azt várjuk el tőle, hogy szeressen, hanem azt, hogy úgy szeressen, ahogyan mi akarjuk.) És ezt nagyon fontos látni. Hogy ő hogyan, miképp tud. Mint ahogyan azt is, hogy (bár, mi folyamatosan a képzelt hiányra fókuszálunk keseregve), ott van nekünk valaki, aki mással sem törődik, mint hogy gyermeki alapszükségletünket kielégítse. Mi meg észre sem vesszük, jól elutasítjuk, makacsul ragaszkodva ahhoz a képzetünkhöz, hogy nekünk azt bizony az anyától kellene megkapnunk.

Vegyük észre. Kiegyenlítődés van. Nem maradtunk hiányban. Ha mégis – felnőve – ennek illúziójában korlátozzuk lélek-szabadságunkat, okolva az anyát ilyen-olyan jelen kudarcainkért (azért vagyok ilyen, mert az anyám…), akkor talán épp most jött el az ideje, hogy változtassunk, rálássunk, hogy nem igaz az, amit gondoltunk, hittünk, igenis, nagyon szeretve voltunk (az anya által is, csak másképp, hiszen neki a fenti példa alapján például még ‘mamutot is kellett vadásznia’, hogy szeretett gyermeke elé ételt tálalhasson, vagyis gondoskodott, törődött, szeretett, csak másképp).

Figyeljük a kiegyenlítődés törvényének megnyilvánulásait az életünkben, sorra véve ‘hiányainkat’, akár a leghétköznapibb apróságok szintjén is. Találjuk meg az egyes ‘hiányhelyzetekben’ az alapszükségleteinket. Ha megleltük, vizsgáljuk meg jól: arról a helyről, embertől, eseménytől várjuk-e ezek kielégítését, ahonnan valójában megkaphatjuk? Vagy esetleg máshonnan kapjuk, csak nem vettük észre eddig, s ezért olyan helyeket, embereket, eseményeket hibáztatunk, akik a mi hiányban feszülésünkről egyáltalán nem tehetnek? Ráadásul, ha a fenti példánál maradva, az anya felé konkrét elvárások vannak azzal kapcsolatban, hogy miképp kellene szeretnie, nem tudjuk befogadni azt az egyedi, csodás módot, ahogyan ő tudja kifejezni irántunk érzett szeretetét.

A kiegyenlítődés törvénye. Ami által láthatóvá válhat végre: az alapszükségletünk minden esetben maximálisan kielégített. Mindenünk megvan, itt, most.

Szemléletváltás.
Hiánytalanság. EGÉSZség. Boldogság.
Egység. Egyensúly. Harmónia.
Van.

 

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.