35 perc a Szeretet frekvenciáján

Múlt héten felhívták rá figyelmünket, hogy családommal egy szívforma majdnem közepén élünk itt, Remeteszőlősön. Nem tudtuk. Csodálkozva néztük rákeresve a Google Earth-ön, hogy jéé, tényleg. S nem is értem, miért lepett meg, hiszen minden pillanatom, teljes működésem a szívről, szeretetről szól, hát persze, hogy a lakóhelyünk is efféle extra ajándékkal kedveskedik. Szóval, nem csoda… 😊

Szeretet… ahogy már sokszor írtam, a legfontosabb általunk használható energia. Középpontunk. Maga az Élet. Ha semmi mást nem tennénk, mint megértenénk, mi is tulajdonképpen a Szeretet, az önmagában óriási változásokat hozna, totális átrendeződést lelkünk mélyén, életünk minőségének lényegi átfordulását, teljes szemléletváltást, s a külvilág hozzárendeződését eredményezné.

Teljesség. Lélek-Szabadság. Boldogság.

És még mennyi ‘csodára’ lehetünk képesek áramoltatva ezt az energiát! … azért tettem idézőjelbe a ‘csoda’ szót, mert azt vagyunk hajlamosak csodaként megélni, ami tulajdonképpen alapunk kellene, hogy legyen. Csak többnyire nem tudjuk, merjük, akarjuk megengedni magunknak a bekövetkezését. Ám, ha csupán elkezdünk a Szeretet frekvenciáján élni, mozogni, érezni, látni, felfogni, kapcsolódni, befogadni… ezáltal olyan világba kerülünk, amiről álmodni sem mertünk eddig.

Azért mondom, mert teszem. S tapasztalom. Sok-sok éve már. Erről szól, ebből az energiából fakad ennek az oldalnak is minden egyes szava. Megváltoztatta az életemet… erről írok, beszélek, ezt adom tovább. A frekvenciák közül most a 35 perces 528 hz-es hallgatható anyagot ajánlom. Az általam leghatékonyabbnak tartott, sallang mentes, tiszta, egyszerű formájában, mint ahogyan már megtalálható a ‘Frekvenciák’ menüpontra kattintva is, a többivel együtt. (Szeretet, gyógyítás, teremtés, sejtmegújulás frekvenciája)

Érdemes kipróbálni. Rezegni, élni szívcsakrából. Viheted ezt a rezgést magadban magaddal, s ebben a létezésedben kiterjesztheted, tovább is adhatod. Szívből. Szeretettel. <3

 



 

(Nagyon-nagyon halkra szoktam a hangerőt állítani frekvenciák használatakor. A rezgés a lényeg, nem a hangerő.)

Könyv -> ‘ÉLET A SZERETET FREKVENCIÁJÁN’

 

 

 

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.