Párkapcsolatok 17.

Van úgy, hogy azt látom, párkapcsolatban a felek, bár, táncolnak ugyan, ráadásul egy táncot járnak, sőt, nem is akármilyent, hanem amolyan klasszikus, versenytánc félét, ám, kilejtve a parkett közepére, ahelyett, hogy összeölelkezve, egy ritmusra lépve, a férfi által vezetve összemozognának a felcsendülő, nekik szóló zenével, inkább nekiállnak kissé eltávolodva, egymással szembefordulva, külön-külön, egyéniben letáncolni a jól megszabott koreográfiát, mi több, teszik ezt belemelegedve, egymással, egymás ellenében ropva. Ego verseny. Ki táncol jobban? Erre megy ki a játék. Mondjuk, szabályos tangót járnak, így, ahogy mondom, kissé eltávolodva, egymással szembefordulva… miközben érzik, hogy fontos a tánc… az Ő táncuk.

Lépésütem tévesztés. Keseredés. Erő fitogtatás. Harc. Elégedetlenség. Görcsösség. Akarás. Ellenségesség. Kudarc. Egység bomlás. Párhuzamosság. Talán szakítás.

Nem lehet tangózni egymagunkban. Értelmét, lényegét veszíti így. Bármilyen jól ismerjük a soron következő lépést, bármennyire is tudjuk tökéletesen a koreográfiát. Viszont karnyújtásnyira ott van a társunk. Csak egy lépés… felé. És akkor. Kezdődhet. A Tánc.

Nőként pedig fontos, hogy akkor is hagyjam magam vezetni a férfi által, akkor is rábízzam magam, ha úgy vélem, nekem sokkal jobban megy, jobb a ritmusérzékem, ügyesebb, hajlékonyabb vagyok, és okosabb is, mert előbb elsajátítottam a lépéseket.

Nem verseny ez. Nincs is verseny. Csupán a tangó létezik. Gyönyörű társastánc. Társas. Tánc.
Nem a stabil, betanult lépésekben lapul a lényege, nem a hibátlan koreográfiában, hanem abban, hogy tudunk-e a zene által megtámasztva, a férfi karjaiba dőlve, lelkével összefolyva, őt követve immár együtt mozogva, magunk helyett egymásra figyelve, egy ütemre lépve valóban összekapcsolódni, s olyan pillanatokban létezni, ami immár az egységünkről szól.

Nem verseny ez. Csupán egy tánc.
Egymásért… magunkért… őérte, értem.
Együtt. Ringatózás, hullámzás, megtorpanás, irányváltás, lassulás, gyorsulás, lélegzés.
Boldogság.

😊

 

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s