Van, hogy megelégszünk a töredékével annak, amire vágyunk. Apró morzsáival mindannak, amiről tudjuk (mert mélyünkben pontosan érezzük ), hogy a teljességünket hozhatná meg, amiben pedig boldogságunk lehetősége rejlik. De mi inkább megelégszünk néhány finom morzsával. S persze, roppant mód csodálkozunk, hogy folyamatosan éhesek vagyunk…

Van, hogy valaki úgy dönt, elvan a töredék darabkákkal. Akár egy egész életen át. És semmi baj nincs ezzel, ha ő úgy érzi, erre van szüksége.

Csakhogy.

Sokszor azért választjuk a hamis megelégedettséget, a félig-meddig jóllakottságot, mert vagy el sem tudjuk képzelni, hogy ‘full’-osan is üzemelhetünk, vagy nem merjük a teljességet beengedni – a régmúlt csalódásait alapul véve egy újabb kudarctól félve -, vagy roppant mód félünk a magánytól, vagy (és legtöbbször) az Ismeretlentől, ami ebben az esetben nem más, mint a Boldogságunk.

Az ismeretlentől való félelem pedig az egyetlen valós félelmünk. (Ezért aztán érdemes jól komolyan venni.) Hát persze, hogy beindul a rettegés, ha a közelébe kerülünk… 😊 … teljesség, Boldogság… jujjj, mi az, nem ismerem… torokszorító, gyomrot feszítő, lábremegős gigapara.

Teljességünket férfiként, nőként akkor tudjuk megélni, ha a Társ van mellettünk. Ekkor van EGYségünk, EGÉSZségünk. Minden egyéb csupán részlegesség. (Például, ha egyedül nevelem a gyermekemet, akkor megélem egyik női töredékemet: az anyaságot.) Miből érzékelhetjük, hogy teljességünket éljük? Abból, hogy nincs hiány. Nőként az érzelmek területén, szépség érzetben, szeretet élésben, érintésekben, bent, belül, férfiaknál pedig kint, anyagban, pénzben, munkában, erőben, sikerben. Nincs hiány. Élet… teli.

Mégis, akkor miért olyan nehéz nem töredék darabkát választani?

Ehhez példának képi megközelítéssel próbálkozom. Sima, mezei fizika ugyanis ez az egész:

Képzeljétek el, hogy van egy naaagy üveggömbötök. (Olyan, amiben aranyhalat szoktak tartani.) Ez a gömb tele van mindenféle színű és méretű üveggolyóval. Csordultig. Teljesen. Se rés, se hézag. Ezek az üveggolyók a Társ apró részleteinek összessége, a gömb pedig a mi szívünk. Így, épp, csordultig tele.

Tegyük fel, hogy a mi gömbünket 128 darab, meghatározott színű és méretű üveggolyó képes teljessé varázsolni. Mi – lelkünk, érzéseink iránymutatásait követve – pontosan felismerjük a nekünk szánt golyókat. Az összesre szükségünk van. Teli edényre.

Ám, sokszor már az alapoknál becsapjuk magunkat. Nem merjük kihelyezni az üres üveggömböt… nagyon félünk ugyanis az egyedültől, az átmeneti magány, üresség érzéstől. Pedig! Épp ebben az ürességben tudjuk felismerni a mi golyóinkat. A színeinket, méreteket. De, mivel rettegünk – esetleg mit szólnak mások, hogy üres az edényem -, belepakolászunk ezt, azt… töredékeket.

Mit érünk így el?
Nincs, nem marad, nem lesz hely a Társnak. Jönne ő, a 128 golyójával, de nem fér el az ilyen-olyan darabkáktól. Hát, nem jön. Viszont jönnek mások… egy-két golyó, van még hely bőven, elférnek, némelyik akár meg is egyezik valamelyikkel a Társ készletéből.

De!
Itt a másik, ami nagyon fontos:

Abból az egy-két golyóból soha nem lesz teli edényünk.
Mi pedig, hajlamosak vagyunk azt hinni – megörülve a nekünk tetsző, hozzánk illő egy-két-három-öt golyót nézegetve -, hogy majd megszaporodnak idővel, kialakítják magukból a többi nekünk szükségeset, s egyszercsak arra ébredhetünk, hogy teli lett a gömbünk. Nem!
Nem lesz tele, folyamatos lesz a hiány, csalódottság bennünk. Ráadásul, ahogy az előbb már írtam: nem tud bejönni a Társ. Nem fér el. Nincs hová megérkezzen.

Szóval.
Sima, mezei fizika ez.
Nézd meg az üveggömbödet, ha látsz benne valami apró, ilyen-olyan darabkát, akkor – bármilyen félelmetes is – ürítsd ki, mosd tisztára, s helyezd ki így. Üresen, tisztán. Tudj beleülni a belőle kiáramló, mindent megtöltő csendbe, ‘semmiségbe’. (Fontos: Türelem… minden épp akkor érkezik meg életünkbe, amikor ideje van. Merjük az addig is egyedül ücsörgést választani félmegoldások helyett.)
Garantálom, előbb telik csordultig így, mint ahogy azt gondolnád.

Nem kell, hogy megelégedjünk részlegességgel sem párkapcsolatban, sem azon túl. Hiszen mind teljességre, vagyis Boldogságra születtünk.
Bármennyire is kapálózik ellene az elménk, s talál ki parádésan fortélyos elkerülő hadműveleteket, s szór ilyen-olyan morzsákat elénk (pl. távkapcsolat, szeretői viszony, plátói szerelem vagy épp egy személyhez való ragaszkodás a múltunkból… stb.)

Ne érjük be kevesebbel a Boldogságnál!

😊