A hajam… ÉN vagyok (?)

Nézegetem 49 évvel ezelőtti pici önmagamat, összevetve a jelenlegi eszterfejemmel… aztán a kettő közötti ilyen-olyan tótheszterek úsznak be. Igen. Abszolút egyértelműen, igen: elég egy apró részletet kiemelni, s abban meglátni a teljességet. Például, hogy a hajam is Én vagyok. Nem szükséges az egészet, a nagyot látnom, értenem. Elég hozzá a hajam. Már csak azért is, mert Nő vagyok. Szóval, most azt figyelem. 

Fizikai megjelenésünk gyakorlatilag egyértelműen megmutatja, mikor találunk vissza az eredetünkhöz, mindahhoz, amivel megkezdtük utunkat. Pontos képet ad menetközben is arról, hogy hol tartunk épp. Érdemes előkapni egy babakori képet, egy éves kor körülit. Megnézni, honnan, miképpen felszerelkezve indultunk el. Mit mutat az a csöpp orr, a szemek, száj, homlok vagy épp, mivel most ezt emeljük fókuszba, a hajunk. Hajaz-e a mostanira? 😊

Aztán érdemes előkeresni képeket a különböző életszakaszainkból. Mit mesélnek rólunk? Én megosztok veletek itt néhányat a sajátomból:

image

Az akkoron és a moston túliak parádésan tükrözik, mikor, hol tartottam. Egészen felnőtt koromig túlnyomórészt félhosszú-hosszú, hullámos-göndör hajam volt. Aztán jött a pillanat, amikor megváltam tőle, s eképpen önmagamtól, lényegemtől is. Majd’ 20(!) éven keresztül volt nagyon rövid. (Itt jegyzem meg, hogy a Nő haja amúgy nem rövid…) Aztán, ahogy változtam én belül, úgy kezdtem növeszteni. Utáltam a hajamat. Gyűlöltem, hogy göndör, hogy önálló életet él, szabad akarattal rendelkezik, irányíthatatlan. Vagyis, nem szerettem túlságosan önmagamat… másmilyen szerettem volna lenni. Valaki más. Valaki egyeneshajú más. Ne tudjátok meg (bár, szerintem néhányan vagy többen megéltetek hasonlót, ezért együtt tudtok érezni múltbéli hajas vesződéseimmel), mennyi energiát fordítottam nap, mint nap arra, hogy kiegyenesítsem. És hányszor borultam ki amiatt, hogy a nem akármilyen cselek, fortélyok és praktikák bevetésével elkészült ‘művem’ a semmibe veszett, mire ‘A’-ból eljutottam ‘B’-be, mert mondjuk köd volt vagy szél, eső vagy épp hó. Soha nem lehettem biztos, hogy megérkezve valahová, belepillantva a tükörbe, milyen iszonyeszterrel találom magam szembe. Vagyis nem szerettem magam. Nagyon nem. Küzdöttem, harcoltam a valóságom ellen. Korlátoztam, akadályoztam. Ráadásul a különböző egyenesítő szerek és eszközök segítségével következetesen romboltam. A hajam. Magam.

Aztán, egyszercsak feladtam. Mint ahogy abban az időszakban oly’ sok mindent. ‘Göndörödni akarsz, te haj? Hát, tudod, mit? Érezd jól magad! Göndörödj!’
Nem kellett kétszer mondani neki… azóta életre kelt, tekeredik, penderedik, lobog, száll, irányíthatatlanul, szabadon, önállóan éli világomat, játszik, vidám, táncol, nem zavarja az időjárás, helyzetek és körülmények, ha esik, ha köd van, dejó, akkor még szebbek a loknik, ha nap süti vizesen, dejó, csudaszépre szárad, néha betakar, eltakar, néha kitakar, megnyit… én meg szeretem. Nagyon. A hajam. Magam.

Hogy ilyen vagyok pont.
Mint a hajam.

😊

Ahogy a betegségek, fizikai tünetek mélységben való kezelésével feloldhatók a lélek gondjai, elakadásai, ugyanúgy például a hajunk által is. Csak vegyük komolyan a milyenségét. Az eredetét. Hogy nem azért olyan, amilyen, hogy jól kiszúrjon velünk. Engedjük meg neki a valóságát… elvezet minket önmagunkhoz. És felfedezhetjük, vállalhatjuk, felvállalhatjuk, élhetjük végre, újra azt, akik/amik vagyunk. Így, ekkor tudunk azokkal kapcsolódni, akikkel kiteljesedhet a létezésünk.
Na, és az pedig: Boldogság!

😊

A hajam… ÉN vagyok (?)” bejegyzéshez ozzászólás

  1. K

    Teljesen átérzem amit írsz, csak én a másik oldalon vagyok, vagyis a hajam szög egyenes, ahogy mondani szokták :) De hát ugyanannyi idő begöndöríteni, mint kiegyenesíteni…mindig az kell ami nincs. Tini koromban először sötét barnára majd feketére festettem a szőkés-világos barnás hajamat. Aztán rájöttem, hogy ez nem én vagyok. És most imádom a természetes színét. Jó 8-9 éve nagyon hosszúra megnőtt a hajam, de nekem ez akkor nem tűnt fel, csak amikor elmentem levágatni a végéből, ami kiderült jó 15 cm volt. Azóta nem nő meg a egy bizonyos hossznál tovább! De idén elhatároztam, hogy nem megyek fodrászhoz. Törik, elvékonyodott a vége, de látom hogy nődögél és végre hosszú. Baba hajak mindenfelé, mindig kiáll valami tincs, de a lakkokat nagyon utálom. Úgyhogy engedem neki, hogy növögessen, és arra álljon amerre akar hiába állítottam be :) Megadom neki külsőleg is az ápolást (jó minőségű sampon mellett kókuszolajjal kenem), belsőleg pedig a vitaminokat :) Lelkemből pedig azt, hogy szeretem és nem akarom hogy tökéletes legyen, csak olyan legyen amilyen, így én is olyan lehetek amilyen vagyok :)

    Az egyenes haj is jól állt neked, de a legjobb a képek közül az, ahogy ma is hordod. Ez vagy TE, és nagyon jól áll!

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.