Holnap Húsvét… mivel nem győzöm elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos, elengedhetetlenül szükséges megválni a nem működőtől, letenni a múlt terheit, tovább cipelt hatásait ahhoz, hogy megérkezhessen az ÚJ, a mai írást is egyfajta biztatásnak szánom, hogy igen, érdemes belevágni, összeszedve erőt, bátorságot, tudatosságot. Megéri.

Húzhatjuk az időt, halogathatjuk a kitakarítást, átrendezést, leporolást, de muszáj látnunk, értenünk, hogy nem tud, képtelen így megújulni világunk, életünk, párkapcsolatunk.

Mivel a természet mindig mutat, segít, vezet, és mivel a tavaszi megújulás benne egyértelműen látszódik, jó odafigyelnünk arra, amit fülünkbe súg, amit egyértelműen újra és újra gyengéden az orrunk elé tol… és követhetjük tanácsait. Jól járunk. Megéri.

Tavaly ősszel házat vettünk, csodás helyen, erdőszélen, hegytetőn, kilométerekben számlálva nem messze a várostól, mégis mérföldekre eltávolodva így tőle. Kívül-belül elhanyagolt, rég nem lakott ház és kert… és mi elkezdtünk belőle otthont építeni.
Ahhoz, hogy egyáltalán hozzáférhessünk a ház lényegéhez, először el kellett távolítanunk a rengeteg lomot, szemetet, koszt. Hetekbe telt, roppant súlyú meló, több konténert megpakolva, mire kitisztult, így megteremtődve az alap az ÚJ számára… de én most inkább a kertet mesélném, a természetet.

A kert nem volt valami szívderítő látvány… magasra nőtt, megfásult szárú fű, gaz, ami alatt több, vaskos rétegben az elmúlt őszökön, az erdőből kerítésünkön átnyúló tölgyfákról lehullott levelek… szinte hallani lehetett, ahogy fuldoklik, levegőért kiált a föld.
Az egykor gondosan elültetett futórózsa összekapaszkodva a csipkebokorral, földig görnyedve a rájuk kúszó vad indák súlya alatt, csendben zokogott a múlt csodás emlékeit fel-felidézve. Hatalmas, szúrós, pókhálóval beszőtt bokrok mindenütt, elburjánzott dísznövények, rég nem metszett gyümölcsfák, azt sem tudtuk, hogyan, hol fogjunk hozzá.
Mivel először a ‘bent’ rendezését, újítását tartottuk fontosnak, ezért a ‘kinttel’ csupán annyit foglalkoztunk, hogy néhány ősz végi, tél eleji naposabb napon nekiveselkedtünk, s jól megszabadítottuk mindattól, ami nem működő, halott, korlátozó, sötét, rosszérzést keltő, stb… lefejtettük mindazt, ami miatt nem tudta elérni a fény a földet, az ágakat és (bár, akkor még nem tudtuk, hogy vannak) a virágokat. Nem volt könnyű meló, nagyon nem, nagyon-nagyon nem, és még csak szép sem… de felemelő érzés volt látni, érezni, ahogy a kert a kezünk nyomán tisztult, rendeződött, téli szunyókálásában fényt magába szippantani, újra lélegezni tudott.

Fontos nagyon: igen, nem könnyű, nem fincsi, mindig melós a régitől, nem működőtől, nem minket szolgálótól, rosszérzést keltő dolgoktól, gondolatoktól, személyektől, működésformáktól megválnunk. De megéri. Garantáltan meglesz a jutalma, mesés ajándékokkal leszünk elhalmozva.

Megérkezett a tavasz, körülvesz, melenget, fényesít minket… mi pedig, úgy érezzük magunkat, mintha valami nekünk rendezett, kerti meglepetés buliba csöppentünk volna.
Csak állunk, tátott szájjal álmélkodunk, figyelve, ahogy élnek, táncolva rügyeznek a fák, ami barna volt, most zöldül, ami öreg volt, most fiatalos, és napról napra egyenként dugják ki fejüket a virágok, mert képzeljétek, mindenütt, még a leglehetetlenebb, eldugott szögletekben is virágok nyílnak százszámra, azt sem tudjuk némelyikről, kiféle, miféle, de vannak ismerősök is, hóvirágok, krókuszok, tulipánok, nárciszok, ibolyák… mosolyognak ránk megköszönve a munkánkat, mi pedig állunk, befogadjuk, és szinte túlcsordulunk az általuk érkező színektől, illatoktól, érzetektől… a Boldogságtól.

ÚJ. ÉLET… a régitől való megszabadulás nyomán… 😀

Kívánom, legyenek csodaszép, megújuló, megújító húsvéti napjaitok!

😊

A látvány mellé, a teljességért pedig még változatos, különleges zenét, koncertet is kapunk, aminek most kis részletét itt Nektek adom: