417 hz – lépés, indulás

MOZDÍTÁS – 417hz
Váratlan helyzetek kezelése, változások elősegítése, ‘beragadt’ élethelyzetek előmozdítása:


Nagyon fontos a múltunk. Ott van, megváltoztathatatlanul, felidézhetően, megérthetően, világosan megmutatva honnan hová jutottunk. Ennyi a szerepe. Nincs más dolgunk vele, mint köszönetet mondani érte, hiszen azzá válhattunk általa, akik épp vagyunk, és észrevenni, hogy a jelen pillanatot élve az már csupán illúzió, hiszen nincs. Semmi köze a valóságunkhoz, nem hathat a mai helyzeteinkre, érzéseinkre, nem befolyásolhatja a haladásunkat.

Ha ragaszkodunk hozzá, ha tovább akarjuk cipelni, ha nem tesszük le, akkor görnyedhetünk bénán a súlya alatt, de lépni nem igazán tudunk. Vagyis megköt.
Vagyis, megkötjük általa saját magunkat. Hogy mozdulni se bírjunk.
Mi döntjük el ezt is. Mit választunk, hogyan tekintünk múltunkra. Röpülünk, szárnyallunk általa, vagy éppen beleragadunk.

Van egy általam nagyon kedvelt zen történet, amit itt megosztok most:

Két, zarándokúton járó szerzetes sekély folyóhoz érkezett. A parton finom ruhába öltözött, ifjú hölgy álldogált, látnivalóan tanácstalanul, hiszen ha belegázol a vízbe, tönkre áztatja drága köntösét. Az egyik szerzetes különösebb teketóriázás nélkül a hátára kapta a leányt, átcipelte a folyón, és a túlsó parton szárazra tette.

Azután folytatták útjukat,de körülbelül egy óra múlva a társa zsörtölődni kezdett:

– Semmiképp sem helyénvaló megérinteni egy nőt: a parancsolatok tiltják, hogy fehérnéphez nyúljunk. Hogy hághattad át a rendszabályokat?

A másik férfi, aki átsegítette a vízen a fiatal dámát, végül csendesen megjegyezte:

– Én már egy órája letettem a folyónál, te minek hurcolod magaddal tovább?

(Zen példázat Irmgard Schloegl nyomán)

 

2 gondolat “417 hz – lépés, indulás” bejegyzéshez

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.