Az elmúlt időszak sokunk számára nehéznek, “munkásnak” bizonyult. Múltbéli, feleslegessé vált helyzetek, működések lerakását szolgálta, egyfajta kikényszerített nagytakarításhoz hasonlíthatjuk a megélt, hideg-rideg, sötét napokat. Túl vagyunk rajta… elindulás, kezdet, új, lehetőség, világosodás van… :-) És ami most, a pillanatban a segítségünkre lehet, az nem más, mint a Szeretet.

Legfontosabb és legerőteljesebb éltető energiánk a Szeretet. Mindent felülmúló ereje van, gyógyít, nyugtat, elsimít, felemel, repít, segítségével megvalósíthatjuk álmainkat, és ami talán még fontosabb: a középpontunkban tart – a szívcsakrában.

A szívcsakra szanszkrit neve Anahata, jelentése érintetlen. A csakrarendszer középpontjában található. Alatta a három fizikai-érzelmi központ (gyökércsakra, szakrális csakra, napfonat csakra), felette a három szellemi-spirituális központ (torok csakra, harmadik szem csakra, korona csakra). A szívcsakra feladata ezek középpontban történő egyesülésének elősegítése. Gyakran a “lélek kapujának” is nevezik, mivel a mély és intenzív szeretetnek a központja, valamint segítségével kapcsolatba léphetünk lelkünk univerzális részével. A szív magasságában, a mellkas közepén (szegycsont) helyezkedik el Színe zöld, rózsaszín és néha aranszínű, köve a rózsakvarc, szimbóluma a tizenkét szirmú lótuszvirág.

Fontos tudni, hogy a Szeretetet nem kívülről érkező ingerek váltják ki, hanem önmagunk létezésének alapja. A Szeretet elfogadás – önmagunk, a helyzetünk, a körülöttünk és velünk élők és leginkább a változás elfogadása. Hiszen minden változik, az élet egyetlen állandó tényezője – a változás. Amikor a változást nem akarjuk elkerülni, megmásítani, átminősíteni, magunk vágya szerint formálni, hanem elfogadjuk, felfekszünk áramlatára, s hagyjuk, hogy ‘legyen úgy…’, és sodródunk vele együtt, az áramlattal együttműködve az új felfedezések felé, ha elfogadjuk, hogy minden úgy jó, ahogy van, nem akarunk máshol, mással, másképpen lenni, akkor, tulajdonképpen a változás elfogadásával igent mondunk az Életre. Ez pedig a középpontunkból történik, az egyetlen állapotból ami stabil, mozdíthatatlan, mozdulatlan, állandó.

Lelkünk így nem nyugtalan többet, nem bizonytalan magában, itt már nincs probléma, csupán megoldandó feladatok, és egyszer csak semmi mást nem érzünk, mint a túláradó, túlcsorduló Szeretetet, szinte szerelmesek leszünk az életünkbe. :-)

A Szeretet nem engedi meg a feltételeket. Ha szeretek valakit, akkor elfogadom, olyannak, amilyen. Nem szabok feltételeket, nem határozom meg, milyennek kell lennie, hogyan kell szeretnie engem, nem akarom megváltoztatni. Szeretem azért, hogy van, mint az élet csodája – hiszen mindeki az. Egy-egy földöntúli csoda.

Ha elfogadjuk, hogy minden változik, ha elfogadjuk a változást, akkor azt is elfogadjuk, hogy a szeretet is változik, mindennel együtt. Annak ellenére, amit gyerekkorunktól hallunk, a szeretet nem állandó. Persze, szeretnénk ezt hinni, ezért is vesszük körül magunkat mű-szeretetekkel. Ám többnyire a birtokláson van a hangsúly. (Érdemes megnézni, mennyi őszínte elfogadás, feltételek nélküliség húzódik a naponta kimondott ‘szeretlek’ szavak mögött.) Erre azért van szükség, mert születésünktől fogva mindig, mindenhol az állandóságot kutatjuk, affelé törekszünk. Kell a ‘fix’ pont ahhoz, hogy biztonságosnak érezhessük az életüket. És ezért bármire képesek vagyunk. Pedig az a pont nem a külvilágban található, hanem önmagunkban. A középpontunkban. A szívcsakrában.

Vagyis a szeretet nem állandó. Ám a Szeretet igen. Van. Vagyok.

Ahogy minden, így az emberek is változnak. Ma reggel már nem vagyok az, aki tegnap este voltam. Ha ezt megértjük, akkor megértjük a szeretet örök változását is, megértjük az elfogadás, a megengedés, a feltételek nélküliség fontosságát, s ami a legfontosabb, megértjük, hogy a Szeretet nem kívülről érkezik meg, hanem bennünk van a kezdetektől fogva, ősidők óta eredendő állapotunk, a teljességünk alapköve. Csak talán picit elfeledkeztünk róla, megtévesztett a születésünk óta kialakult hitrendszerünk, a körülöttünk zajló, mindent befolyásolni akaró (és legtöbbször tudó) anyagi-fizikai világ álvalósága.

Ha csak elfogadjuk a fentieket, s újra elkezdjük önmagunkban felfedezni a Szeretet forrását, ha gyermeki kíváncsisággal fordulunk az életünk felé, ha kipróbáljuk, mi van akkor, ha tényleg minden úgy van jól, ahogy van, akkor elindultunk a kiteljesedésünk felé… önmagunk szeretetében.

Abban a pillanatban, amikor újra megtapasztaljuk e rendkívüli energia jelenlétét és hatásait, az életünk már soha többé nem lesz olyan, mint előtte volt. Ekkor már nem hat ránk a külvilág, nem akarunk már megfelelni senki elvárásainak, megélhetjük önmagunkat olyannak, amilyenek valójában vagyunk. Mi vagyunk azok, akik alakíthatjuk, fénnyel, tartalommal, anyagi és érzelmi bőséggel tölthetjük meg, s igazán élvezhetjük minden pillanatát.

Szabaddá válunk. A Szeretet enged, szabaddá tesz. A szabadság pedig életünk legfontosabb kritériuma. Ha szabad vagyok, minden vagyok, mindent elértem. S ehhez a Szeretet az út. Hiszen, így pontosan az teremtődik meg számomra, amire az adott pillanatban szükségem van. Megteremtődik, maradéktalanul, tennem sem kell érte… értem.

Érdemes hát visszatalálni a forráshoz, s elkezdeni szívből működni, áramoltatni ezt a fenséges segítő energiát, például a frekvenciák segítségével. -> https://totheszter.wordpress.com/gyogyito-frekvenciak/ -> 528hz – a Szeretet frekvenciája…

:-)