tiszta fényű
virág-élet
esti csendben
bimbó éled

…

HÚSVÉT.
Nekem AZ ÜNNEP.
Határátlépés.
Vég és Kezdet.
Az ÚJ lehetősége.
Az ÉLET lehetősége.

Takarítás, böjt, befelé figyelés, kinek éppen mi… tisztulás – mindenképpen rendrakás előzi meg ezt az ünnepet.
Kívül -­ belül.
Az idő nekem mára értelmét vesztett fogalom. Abszolút lényegtelen.
És ilyenkor mégis fontos látnom… új időszak veszi kezdetét számomra.
ÚJ ÉV.
Születésnap.
Mindig húsvét vasárnapján.
Indul.
Indulok…
A belsőm és a természet sugallta évindításom ez – nyílás… megnyílás… régit, halottat elseprő eső… fény… virágzás… hangok… dallamok… FÉNY… – amiben már nem játszhatok bújócskát magammal.
Tisztán megmutatja a valóságomat.
Ha beleállok. Ha hagyom. Ha engedem. Ha merem.
Csinnadratta, petárda puffogtatás, zene, buli, fényes tűzijáték helyett nyugodt, csendes békességben. Egységben. Önmagammal. S ÍGY a világommal.
És beleállok. És hagyom. És engedem. És merem.
A megelőző napokban, hetekben végigjárom a mögöttem hagyott, a tavaly volt húsvétig visszatekintő időszakomat. Fontos. Megnézem, hol tartok, hová­meddig jutottam, mit tanít röpke múltam így, visszafigyelve rá.
EDDIG jutottam. Így. Pont. Tökéletesen RENDben vagyok.
Nagypéntek éjszakáján áll össze bennem többnyire. Ekkor már megláthatom, felismerhetem, megérthetem, érezhetem, tudhatom: mi volt, miért és mi MOST dolgom.
Azután már nincs más:
Teljes, befogadó figyelem… benne hagyom, engedem, merem… magam mögött hagyva, nem tovább cipelve mindazt, ami idejétmúlt, bátran elengedve a már nem működőt teljes teret adva az újnak… mert már tudom, érzem – lépem.
LÉPEM.
:)
…
tiszta
és
igaz
semmiség
rám boruló
mindenség
halovány
fényfátyla
mögül
kifelé
lépés…
előzi
magányos
merengés
sóhajban
megbúvó
reszketés
amolyan
édeskis félés…
ilyen épp
a szíven át
világba
egyként
mozduló
születés
élés…
…