nyílni
csak lassan
nem sietve
nem siettetve
minden
pillanatát csodaként
megélve
nem válogatva
minden
lépésből lépésbe
magamat beleengedve
lehet
ahogy a mozdulatlan
végtelen csendben
kivár
majd rezzen, tágul, éled
rügy… bimbó… virág…
és amikor
a felhők tovaúszva
hagyják szabadon
ragyogni a napot
már
kis nyílásaimba
megérkezhet
maradhat
velem
és
bennem így a világ
és
vagyok
én
vagyok
világba világló virág
…

Sok szót ejtek rezgésünk minőségének fontosságáról, s arról, hogyan tehetünk rezgésünk megemelésével a változásért.
Talán, mert számomra egy varázslatos, új világ feltárulását hozta, s hozza pillanatról pillanatra egyre, folyamatosan, újra és újra ámulatba ejtve testemet és lelkemet… emelve.
Én pedig, ahogy szoktam, tovább adom, lehetőleg mindent, amit kapok, most ezt is, hátha másnak is ragyogást, csodákat, teljesedést hoz.
Talán épp egy kép vagy egy szó.

Érdemes figyelni, mi, hogyan alakul bennünk és körülöttünk, amikor világunkra nyitottan, korlátoktól, címkéktől, berögződésektől mentesen tekintünk, mint anno, gyerekkorunkban.
Érdemes meglátni a képeket, amik előttünk így a semmiből megjelennek.
És érdemes figyelni a szavakat, amik mindeközben mélyünkből a felszínre kavarognak.
Aztán érdemes hangosan kimondani ezeket.
És észrevenni az érzést, ami nyomukban kél… rezgés… emelkedés.

Én például évek óta ezt játszom:
Jövök-megyek világomban, nyitottan a pillanatban, s rendszeresen lefotózom azt, ami súgja nekem: láss meg és érezz.
Aztán később, a képet nézve, csendben benne elmerülve, figyelve, hallom a szavakat, amik sorra érkeznek.
És kimondom.
És leírom…

Képek és szavak.
Jó játék, érdemes kipróbálni.
Rezgés… emelkedés.
Lehet.
:)