A képesség üzenete egyszerűen képtelenség

Képes rá… szoktuk mondani, s ezzel azt sugalljuk, hogy tudja. Tudjuk, hogy tudja. Pedig nem erről van szó. Hiszen honnan is tudhatnánk, hogy a másik mit, amikor többnyire még önmagunkat sem…

A magyar nyelv varázslatossága ebben az esetben is megmutatja a lényeget, itt is rávilágít pontosan lelkünk működésére, abban az esetben, ha meg akarjuk hallani a szó üzenetét. A magyar nyelv olyan, mint egy bűvészkalap. A mélyében, a felszín alatt rejtőzik a csoda.

Képes rá… vagyis tudja. Mondjuk neki, és várjuk, hogy megtegye, és ebben a pillanatban már nyomás alá helyeztük magát a folyamatot, telepakoltuk elvárásainkkal.
Amikor azt mondjuk, képes rá, akkor előre meghatároztunk egy képet róla. De ennek a képnek köze nincs a másikhoz. Csupán rólunk szól, a saját múltunk tapasztalatai alapján kialakított képünk, vagyis elvárásunk, vagyis akaratos nyomásunk a másik felé, ‘teddmármegamitakaroktőled’, vagyis nem megengedése annak, ami/aki ő valójában.
Én vagyok ‘képes’, nekem van képem őróla.
Ami tulajdonképpen egyet mutat tisztán: nem is érdekel, ki is ő, mi is ő, hogyan működik, mit szeretne igazából.

Marci fiam tehetséges sportoló. Ráadásul az édesapja világhíresen jeleskedett ugyanabban a sportban. Marcinak van még egy ‘extrája’ is, hogy még érdekesebb legyen a helyzet. Balkezes. Ritkaság. Fontos, hasznos e sporton belül.

Ugyanaz a sapkaszáma is, mint édesapjáé volt. 11-es. Mesterszám.
Vajon milyen képet, elvárásokat sugallunk neki akaratlanul is, mi szülők, edzők, apa régi csapattárs-barátai, ismerősei és sorolhatnám… mindez pedig csalódásokhoz, kudarcokhoz, megfelelni akaráshoz, saját útról való lesodródáshoz, bezárkózáshoz, kivonódáshoz, kimerültséghez, ellenálláshoz vezethet.
Hiszen hogyan is tudnánk mi magunk a mások által rólunk megformált képet jól hozni, mutatni? Képtelenség.

Képes vagy rá, Marci.
És igen. Valóban képes rá. Mire?
Mindarra, ami ő. Ami a valós képe. A bűvészkalap mélyén, a felszín alatt rejtőzve.
Ez pedig nem más részünkről, mint figyelni a képtelenségre. Képtelenül nézve őt megmaradni, s hagyni, hogy ebben a képtelenségben megszülethessen, immár nyomás mentesen, elvárások nélkül az ő saját magáról alkotott tiszta képe.
Ebben a képtelenségben csupán annyi a dolgunk, hogy mint egy sorvezető, ott legyünk, szeretve, figyelve, látni akarva őt.
Látni akarva, hogy képes. Ő. Tudja. A saját képességét.
És ha hagyjuk, akkor meg fogja mutatni, hogy képes.
És akkor az a kép maga a csoda lesz. Az ő boldog teljessége, valódisága.
Ami a kalap mélyéből könnyedén kiugorva megmutatja magát a világnak.

Mindennel így van ez.
Ha előre magunkban legyártott képpel megyünk bele egy új folyamatba, helyzetbe, lehet ez akár párkapcsolat, munkahely változtatás, iskolaváltás, új barátság, bármi, a lényeg, hogy új, akkor éppen az új lehetőségét nem engedjük meg, hiszen a múlt alapján összeállított képpel indulunk útnak.

A KÉPesség… illúzió… nyomás.
A KÉPtelenség… valóság… engedés.

Képtelenül képtelenség?
Próbálgassuk… kiderül…
Valódi képesség.

:)

 

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s