Drunvalo és Én és a Szeretet

Ma szembetaláltam magam egy cikkel a világhálón, amiben Drunvalo mesél pénz és spiritualitás viszonyáról, e témában saját tapasztalatairól.
Elolvastam.
Utoljára talán Az Élet virágának ősi titka című két könyvét olvastam, jó régen, sok évvel ezelőtt, szeretem az írását, bár, nehéz volt számomra akkor a tartalom, főleg, mert rengeteg szám, számolás van benne… akik ismernek, tudják, én és a számok… hááát… nem épp… :)
Ebben az írásban nem sok szám van, viszont eszembe juttatta a kábé három évvel ezelőtti váratlan találkozásomat Drunvalo-val. És az akkori szavait… csupán Szeretet… semmi más.

Internetes előadás formájában közvetítette a maják üzenetét 2012-vel kapcsolatban, aminek felvételére és világba sugárzására éppen Budapesten került sor. Szerettem volna meghallgatni, hát regisztráltam, kódot kaptam az adás megtekintéséhez. És bennem volt az igény a személyes találkozásra. Éreztem.

Vártam, tele kíváncsisággal, hogy mit is tudhatok meg erről az érdekes időszakról, az elkövetkező néhány évről… és, ha vártam, ha nem vártam, elérkezett, nem is akármilyen fordulatot hozva a napomba.
Kora délután telefonált egy ismerősöm, hogy meghívást kapott a stúdióba a felvételre, s nincs-e kedvem vele tartani. Huhhh… volt kedvem, nyilván, röpültem fülig érő szájjal, mérhetetlen izgatottságban, az sem érdekelt, hogy azt mondták, csak üvegfal mögül nézhetem végig.

Éreztem, hogy beszélni fogunk. Tudtam.

Hosszú órákig mesélt. Érdekes, jó volt hallgatni.
Amikor befejezte, mindenki, aki ott tartózkodhatott velem együtt, indulni készült, de én húztam az időt, vártam még valamire.
És jött is a hír, ne menjünk még, mindjárt jön Drunvalo, s aki akarja, dedikál neki.
Hát, dejó, gondoltam, s beálltam a kábé húsz jelenlévővel együtt a sorba, kezemben egy őskövület kagylódarabbal, amit neki hoztam.
Ő pedig jött, mosolygott, írt, aláírt… sorra kerültem.
Odaadtam a kagylót, örült, mosolygott, köszönte, s mondtam, én nem dedikáltatni szeretnék, hanem beszélgetni vele picit, bár tudom, hogy fáradt, éhes, megértem, ha nincs kedve hozzám. És ő mosolygott, s annyit kért, várjak, amíg végez a dedikálással.

Vártam. Közben figyeltem. Jó volt a nyugalma azoknak a pillanatoknak.

Egyszercsak odalépett hozzám, szó nélkül egy csendes, magányos, félhomályos, két székes hátsó zugba vezetett, ahol leültünk egymással szemben, s beszélgetni kezdtünk. Sokat? Sokáig? Nem tudom… az idő elveszítette ott a jelentőségét. Ajándék volt számomra minden pillanat.
Érdekelte, én hogyan látom, hogyan érzem mindazt, ami történik, meséltem arról, mivel foglalkozom, hogyan vagyok része a változás folyamatának, én pedig arra voltam kíváncsi, hogy szerinte hogyan tudok hozzájárulni, segíteni.

Igen. Ez fontos.
Akkor, ott tényleg azt kérdeztem, hogyan tudok én SEGÍTENI.
Merthogy segíteni akarok.
Hiszen mindig segíteni AKARTAM.

És ő csak mosolygott. És válaszolt (angolul beszéltünk, de nyilván magyarul idézem most):

“Először is ne akarj. Ha akarsz, azzal akadályozod csupán a folyamatot.
Másodszor ne segíts… ki vagy te, hogy azt hiszed, tudsz segíteni?
Ne csinálj semmit. Maradj mozdulatlan.
Csupán maradj a középpontodban, és sugározd a világba mindazt, amit én is érzek belőled, mindazt, ami vagy – Szeretet.
És mondd el mindenkinek, hogy ez MINDEN.
Szeretet. Csupán Szeretet.”

Ő mosolygott, én már mukkani sem bírtam, kissé szégyelltem magam, hogy mit is gondoltam magamról, tényleg… de ott, akkor megértettem a lényeget. Akkor, ott valami megváltozott bennem. Életre keltem. Megszülettem. Ősi tudás a mélyemben.
Gyönyörű pillanat volt, hosszan ültünk ott egymással szemben, szemkapukon keresztül való-kapcsolódásban, közzéppontunkból, szeretetben megnyilvánulva.

Szeretet… sokszor írok erről azóta… itt is… Szeretet címszó alatt, jobb szélen… és élem.

:)

 

2 gondolat “Drunvalo és Én és a Szeretet” bejegyzéshez

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.