Frekvenciák: 396hz ELENGEDÉS 1. – Válsághelyzetek

“Semmi sem nyugszik, minden mozog, minden rezgés. Minden ki- és beáramlik, mindennek megvan a maga ideje, minden felemelkedik és lesüllyed, az inga rezgése mindenben megmutatkozik; a kilengés mértéke egyenlő jobbra és balra; a ritmus egyensúlyt teremt.” (Kybalion)

396 hz – Elengedés

Mit eredményez az elengedés?
Megengedést.
Így szabadságot. Lélekszabadságot.
Amikor azt élhetjük akik, amik vagyunk, félelmek, megfelelni akarás, elvárások nélkül, megkötő, korlátozó, múltból fakadó visszahúzó szokásainkon alapuló működésünk megváltoztatásával.

Tehát, ezzel a frekvenciával együtt rezegve elengedhetjük mindazt, ami gátol, blokkol, visszafog, láthatatlan erőként szorosan tart, bénít, nem engedi mozdulásunkat.

Mindenekelőtt azonban nézzük meg picit közelebbről, mik is azok érzések bennünk, amiktől megszabadulni igyekszünk, és miért is vált sokszor kényszeres erőfeszítéseink célpontjává az ezek megszűntetésének igénye.

Félelem. Megfelelni akarás. Elvárások. Feszültség. Betegség. Mélypont. Válság. Összeomlás. Sötétség. Fájdalom. Sírás. Probléma. Akadály. Múlt. Kudarc.

Folytathatnánk a sort, de ehelyett lássuk inkább, mi az a megszokott reakció, amit kiváltanak belőlünk. Egytől egyig mindegyiket ‘rossznak’ ítéljük meg, s amilyen gyorsan csak lehet, megszabadulni óhajtunk tőlük. Pedig…

… nézzük meg például a válságot…

Életünk során számtalanszor kerülünk úgynevezett ‘válsághelyzetbe’. Amikor azt érezzük, minden létező összefogott ellenünk, szomorúság, csalódottság, elkeseredettség, félelem uralja érzelmi világunkat, határozza meg napjainkat. Ilyenkor hirtelen minden sötétté lesz. Összeomlott, amit addig módszeresen felépítettünk, s mi fekszünk összezúzódva a romok alatt, úgy érzzük, agyonnyom, belehalunk, és nem értjük, miért?!

Fontos látnunk, hogy az élet nem egy ‘bűntető intézet’, nem sújt, nem kárhoztat, nem akar ártani. Éppen ellenkezőleg. Segít, hogy folyamatosan fejlődve mielőbb eljuthassunk a minden szinten kiteljesedett életünk megtapasztalásához.
Ez az egyetlen célja, értelme.
Ehhez azonban, fel kell hagynunk a külső tényezők vagy a környezetünkben élő emberek hibáztatásával. Teljes felelősségvállalás szükséges, amikor megértjük, hogy életünkben minden kizárólag rajtunk múlik, tőlünk függ.
Nincs más ok, nem létezik.
Ez jó hír, remélem, hiszen ez azt jelenti, hogy a megoldást is itt a közelben, önmagunkban lelhetjük meg, teljesen másoktól függetlenül és szabadon.

Tudatosan megélni egy válsághelyzetet, összeomlást természetesen, először nem megy könnyen. Hiszen olyan erősen kötő, berögzült szokássá tud válni a külső körülmények és tényezők hibáztatása. Kényelmes is, meg kellemesebb, mint szembenézni önmagunkkal.
Egyszerűbb hibáztatni az időjárást, a szomszédot, a párunkat, a gyerekünket, a szüleinket, a gazdasági válságot, a sorsot, bármit, és aztán roppantul sajnálni magunkat.
Ez azonban csak első ránézésre van így, és egészen rövid távú enyhülést hozhat. Hiszen ilyenkor nem történik más, mint hogy az egyre, másra érkező nehézségek közepette toporgunk, nem mozdulunk, nem lépünk előre, s miközben vadul másokra mutogatunk, még azt sem vesszük észre, hogy egyhelyben állunk évek óta. Hiszen amíg másokat okolunk, nem találhatunk megoldást, nem láthatjuk meg a lényeget, így ez nem is lehet másképpen – a helyzetünk gúzsba köt.

Egészen addig, amíg nem kezdjük más szemszögből nézni és ebből az új nézőpontból megélni a nehézségeinket. Amíg meg nem értjük, hogy ezek a mélypontok értünk vannak és nem ellenünk.

Segítenek. Tanítanak. Mozdítanak. Utunkra irányítanak. Valós medrünkbe terelnek. Fényünkbe vezetnek.

Kezdjük a legelején.
Ott tartunk, hogy ülünk a romok alatt, por van, sötét, nehéz, egyedül vagyunk. Roppant mód sajnálva magunkat… Jusson eszünkbe az alábbi néhány sor Gárdonyi Gézától:

“Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztgetjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez. – Merre? S véljük, hogy semerre. Csak tapogatódzunk. Lépünk. Meg-megállunk. Fejünk felett talán kőszikla csügg? Lábunk előtt talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán kígyóra lépünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél. – Istenem!… De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon. Dermedezve. Tapogatódzva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom. Aléldozunk. – Hova jutok?! S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön. Vezet.”

És mindig vezet… ki a romok alól, fénybe. Ahol nem azt kell kérdeznünk, hogy ‘miért tették velem ezt?!’, hanem ‘mit akar nekem ez a kialakult helyzet megmutatni önmagamról?’. Ha elég tudatosak vagyunk, ha kellőképpen éberek, akkor rájövünk nagyon hamar, és ez által közelebb kerülünk valódi énünk megértéséhez.

Folyamatos felfedező úton vagyunk a középpontunk felé. Minden egyes probléma, nehézség csupán egy-egy réteg leválasztható hagymahéj, ami, mint tudjuk, nem végtelen számú. Hántjuk le, egyiket a másik után, s egyszer csak elfogynak, s ott megtaláljuk a ‘szívet’.

Megtalálni az okát magunkban. Megtalálni, hogyan akar segítségünkre lenni, és szeretni tudni ezért a válságainkat, nehézségeinket nagyon fontos – a romok eltakarításához feltétlenül szükséges. Hiszen a romokra nem lehet újat építeni. Tiszta, biztos, egyenes alapot kell teremteni, amire valóban újat kezdhetünk létrehozni – az újat, ami így már igaz minőségünkből keletkezhet.

Nem könnyű a teljes felelősségvállalás minden szintjén az életünknek, óriási bátorságot igényel tükrünkbe nézni, és tudni, hogy mindennek mi magunk vagyunk az okozói. De ha megtesszük, megváltozik minden bennünk, körülöttünk. Megéri megpróbálni, lehetőséget adni egy új fejezetnek, az új kezdetnek.

“A legnagyobb kaland az életben az, amikor tudatosan átélsz egy összeomlást. Ugyanakkor ez a legnagyobb kockázat is egyben, hiszen senki nem garantálhatja, hogy valóban áttörés lesz belőle. Az lesz belőle, de ezeket a dolgokat nem lehet garantálni. A káosz benned az ősidőkből származik: sok-sok életen keresztül veled van már; átláthatatlan, sűrű káosz – szinte egy önálló világegyetem. Ezért amikor először meglátod és belekerülsz, persze, hogy veszélyben érzed magad. Ám anélkül, hogy szembenéznél ezzel a veszéllyel, sosem válhatsz teljessé, egy és oszthatatlan egyéniséggé… A hajnal nincs messze – de mielőtt eljutsz a hajnalhoz, keresztül kell menned a sötét éjszakán is. És ahogy a hajnal egyre közeledik, az éj egyre sötétebbé válik.” (osho)

folytatás… további elengedések -> FÁJDALOM

Frekvenciák: 396hz ELENGEDÉS 1. – Válsághelyzetek” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Visszajelzés: Frekvenciák: 396hz ELENGEDÉS 2. – Fájdalom | tóth eszter

  2. Visszajelzés: Utazás a frekvenciák világába 1. – ELENGEDÉS | tóth eszter

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.