Hiányban feszülés… igény felé lépés

A belső feszülés mindig abból fakad, hogy mást akarunk, mint ami épp van.
Pedig ugye, csak az van… csak a pillanat valósága van. EZ VAN. : )
Bármit akarok, vágyok, remélek, és még a hiány legdurvábban, az mind-mind illúzió, nem létező kitaláció, ábrándozásban szőtt mese… waltdisney…

Egy dolog viszont lehet nekem a pillanatban valóságosan benne: igényem.
Az mindig valódi, és mindig az adott pillanatban válik felismerhetővé.

Kicsit olyan, mintha akkor születne, de abszolút nem, hiszen a valóságomból, az eredetemből fakad, vagyis, mindig ott volt, csak rápakolásztam mindenfélét, hiszen, ha megélem a valódimat, akkor boldogságom van, azt meg azért ne már… nem arra szocializálódtam… 😊 …

Szóval, igény. Méghozzá egy adott pillanatban.
És ebben az adott pillanatban lehetőségem is van: eldönthetem, hogyan élem meg azt, az igény felismerése által a hiányra, vagy a mozdulás irányára vezetem-e fókuszom.
Jól vagy rosszul érezve magam tőle.
Mindig én döntöm el.

És ha felszínre bukkan az igényem, ami valódi, akkor a pillanatban csak arra elég ránéznem, hogy épp tudok-e bármi aprót tenni az igényem megvalósulása felé. Vagyis, mozdulok, lépek-e.
Ha igen, akkor megteszem. Nem halogatom.
És nem nagyban, egészben nézem, hanem mindig csupán a pillanat adta állapotában.

És amennyiben azt választom, hogy halogatom, nem moccanok, akkor most már pontosan tudhatom, hogy megint akadályozom magam, megint affelé viszem magam, hogy rosszul érezhessem magam a bőrömben, újabb feszülést eredményezve, ettől aztán kellőképpen értéktelennek tartva végül magam, hiszen már megint és még mindig ugyanabban vergődöm.
Ha ez történik, nembaj, csak lássam meg, és mondjam ki magamnak, ha lehet, hangosan.
Azonnal változik… azonnali a változás.

Én, például, a mostban nem boldog, kiteljesedett életet akarok (hiszen ez egy megfoghatatlan, tartalom nélküli általánosítás), hanem azon vagyok, hogy az adott pillanatban minél többször, egyre többször döntsek úgy, hogy legalább egy tyúklépésnyit az igényem mutatta valóságom irányába lépjek, s a mozdulást, még ha nehéz is, lehetőleg jólérzemmagambenne állapotban éljem meg. És nagyon boldogító, amikor sikerül. :)

Nincs mentségem arra már, ha nem érzem jól magam a világomban battyogva. Tehetem, ha akarom, de egyszerűen nincs rá több mentségem.
A pillanatban létezve.

 

Hiányban feszülés… igény felé lépés” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Nem a vágy a fontos – tótheszter

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.