Körök… élve

Azt látom, hogy életünk során köröket rajzolunk.
Ez a dolgunk.
Egy pontra lehelyezni a ceruzánkat, elindítani egy bátor, határozott mozdulattal, s finom vonalat hagyva magunk mögött – a lábnyomunkat, lenyomatunkat – követni a ceruzánk hegyét, míg akár girbegurbán, hepehupákon keresztül vezetve el nem éri a kezdőpontot.

Ahol az aktuális feladat elvégeztetett, lehet haladni egy újabb felé. Ha akarunk.
Mindig bezárul.
És mindig ugyanott, ugyanúgy, ahol, ahogy elkezdődött.
Mi azonban menetközben változunk, teljesedünk.
Ez a köreink lényege.

Mintha úgy érkeztem volna a világba, hogy ebben az életemben, előre megszabott témákban a különböző életterületeimen most például 8 fő kört volna ajánlott megrajzolnom és megjárnom.

Azt látom, ahogy haladok előre az óraidőmben, ami a mindent körbehatároló nagy körömön való haladásom mérője és mutatója, hogy az egyes körök teljesen egyértelműen, szinte maguktól jelennek meg.
(Azért mondom, hogy szinte, mert tudom, persze, hogy a világomat mindennel, ami benne megjelenik én magam teremtem.)

Nekem nincs más dolgom, mint elkezdeni lépkedni az éppen aktuális körömön.
Sőt, néha egy időben több körön is lépkedhetek, ami felfedezésem segített megérteni a párhuzamos dimenziók létezésének lényegét, a benne rejlő lehetőségekre rálátva ezáltal.

Egyszerre lépkedek mondjuk, az anyaságom körén, a pàrkapcsolatom körén, életfeladatom-munkám körén… stb. Sok ilyen körünk alakul, rajzolódik ki a legfőbb, nagy körön belül. Illetve, egy-egy lényegi (sorsfeladat?) körön belül további, kisebbeket is pingálhatok.
És én rendszerint teszem. Rajzolni kezdem veszettül az újabb és újabb köröket. Hiszen, szeretem a kihívásokat, amik által tanulhatok. Leginkább magamból. Mások által is.

A kérdés, hogy egyáltalán ráállok-e, s elindulok-e rajta. Vagy csupán adódott, s belekezdek. Ez az első kérdés. Mindig. Magamhoz.

Aztán, hogy melyik irányt választom számomra megfelelőnek (ezen menet közben simán lehet változtatni, bármikor, feltéve, ha vállalom, hogy kicsit visszafelé kell kolbászolnom).

Kérdés még, hogy észreveszem-e, ha ‘elhibázva’ valaki másnak a körén gyalogolok épp? Tudok-e ilyenkor kedvesen megbocsájtva magamra mosolyogva arrébb ténferegni a más területéről? Vagy esetleg rakaszkodom, akár szemellenzőt is feltéve ahhoz az eredeti elgondolásomhoz, hogy ez az én köröm.

És talán a legfontosabb kérdés, hogy meglátom-e, amikor eljutottam a kezdőponthoz? Vagy annyira a vonal alakulására fókuszálok, egészen pontosan a ceruza hegyére, hogy szépen belekezdek ugyanabba a körömbe újra. És újra. És újra…

Hát, ez van.
Nagyjából így.
Köröket rajzolgatok, s haladok ilyen-olyanra kreált vonalaim mentén.
Körbe-körbe.
Néha beérve… élve… : )

hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.